2024. március 29., péntek
ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ

Zenés születésnap

Venczel Valentin: Törekszünk új értékeket létrehozni

Január 27-én lesz 47 éve, hogy az Újvidéki Színház megnyitotta kapuit és bemutatta első produkcióját a közönségnek. Alapításakor az Újvidéki Színház egy korszerű kamaraszínháznak megfelelő beállítottságot képviselt, aktuális, dinamikus és esztétikusan megálmodott előadások kerültek bemutatásra. Kis híján fél évszázaddal később, az a meghatározás, hogy korszerű, modern színház, továbbra is a legpontosabb meghatározója az Újvidéki Színháznak.

Venczel Valentin (Fotó: Ótos András)

Venczel Valentin (Fotó: Ótos András)

Hogyan ünnepli 47. születésnapját a színház? – kérdeztük Venczel Valentin igazgatót.

Immár húsz éve az eddigi születésnapoknak az ünnepi hete (január 23-a és 27-e közötti napok) hagyományosan három szegmensből állt: a központi ünnepi eseményünk a Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny volt. Az ünnepi hétre összehoztunk egy minifesztivált is – legfőképpen a vajdasági magyar színházak vendégszereplését szerveztük meg Újvidékre. A születésnapi programunkba hol egy előadástemetés, hol ünnepi akadémia, hol az Újvidéki Színház művészei által összeállított program épült be. A járványügyi körülmények miatt az idén azonban szerényebb születésnapi programmal állunk elő. A Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyt március második felére helyeztük át. Ezen a versenyen ugyanis minimum 24 órán keresztül harminc-ötven személy komoly, fizikai közelségben dolgozik. Ezt a nagyszámú művész együttlétéből eredő kockázatot nem vállaljuk, ezért a versenyt áthelyeztük márciusra. Az idén hasonló okok miatt lemondtuk a minifesztivált, mert aggódunk a művészek egészségéért, ugyanakkor azért is, mert csak korlátozott számú közönség nézhetné meg az előadásokat.

Ebben az évben a színház fennállásának 47. évfordulóját a Fekete és erős című zenei produkcióval fogjuk megünnepelni január 27-én 19 órakor. Klemm Dávid és együttese az Újvidéki Színház vezető művészeivel lép színpadra. Részleteket fogunk látni és hallani azokból a zenés előadásokból, amelyeket az elmúlt évadban az Újvidéki Színház színpadán játszottak a művészek. De ezenkívül azokból a produkciókból is lesznek szemelvények, amelyiket koprodukcióban is létrehoztunk: a Hegedűs a háztetőn, a Hair, a Fekete és más közkedvelt zenés előadásokból, amelyeket az Újvidéki Színházban az elmúlt évadokban láthatott a közönség. Az előadásokból Puskás Zoltán összeállításában zenés estet fogunk a nézőknek prezentálni, ami után nagyon szűk körű fogadás lesz a színházban.

A színház mindent megtesz a közönség egészsége védelmében

A színház mindent megtesz a közönség egészsége védelmében

Próbák folynak az új bemutatóra…

A Mefisztó c. előadás készítése részpróbák formájában halad az elfogadott rendezői koncepció szerint. Megtörtént a díszlet, a jelmezek tervezésének, a vizuális projektnek az elfogadása. A pici leállások miatt a bemutatót március első hétvégéjére tervezzük. A produkcióval nagy elvárásaink vannak. Boris Liješević rendező a főszerepet Balázs Áronra bízta. A Mefisztóban az Újvidéki Színház társulatának csaknem az egésze részt vesz. Törekszünk ugyanis arra, hogy ezekben az „akadályokkal teli” időkben, amennyire csak lehetséges, a társulat minden tagja vegyen részt a színház alkotói munkájában, mert a színházban, ha a színész nem dolgozik, az kicsit olyan, mintha nem is élne. Számunkra nemcsak az a fő feladat, hogy azt bizonyítsuk, hogy élünk, hanem bizonyítani kell, hogy alkotunk: törekszünk új értékeket létrehozni és felmutatni ezekben az értékválságos időkben. Úgy gondolom, ebben az értékteremtésben a színház minden dolgozójának részt kell vennie. A színháznak pedig meg kell teremteni ehhez a lehetőségeket – mondta Venczel Valentin.