2024. április 16., kedd

Đukanović bejelentette, aláírja az egyházügyi törvényt

Milo Đukanović Montenegró elnöke bejelentette, aláírja a szerdán elfogadott törvényeket, közöttük a szabad vallásgyakorlást szabályozó, módosított egyházügyi törvényt. Kijelentette, az alkotmányt mélyen tiszteletben tartja, eszerint államfőként kötelessége aláírni a parlament által újra megszavazott törvényeket.

Az alkotmány egyértelmű, és nem ad teret különféle tolmácsolásokra – jelentette ki a MINA hírügynökségnek adott interjúban.

Mint ismeretes, az egyházügyi törvényt egy évvel ezelőtt fogadta el a podgoricai parlament, ami miatt hónapokig az utcára vonulva tiltakoztak a szerb ortodox hívők. A jogszabály szerint a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanjaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz. A szerb ortodox egyház szerint emiatt ők jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthettek volna el. Úgy vélték: a Nyugat-barát montenegrói kormány így akarja háttérbe szorítani a szerb egyházat, és rátenni kezét a vagyonára.