2024. március 29., péntek

A szerbiai beruházások koronája lesz a belgrádi metró kiépítése

Siniša Mali pénzügyminiszter szerint az idei év végéig megkezdődik az első metróvonal kiépítése a szerb fővárosban Železnik és Mirijevo között. Ezt a kiépítésről szóló szándéknyilatkozat aláírása után jelentette ki, melyet a szerb kormány és Belgrád városa mellett a kínai Power China és a francia Alstom és Aegis Rail vállalatok hitelesítettek aláírásukkal. A miniszter szerint a kínai vállalatra az építkezést, míg a francia cégekre az elektromos és gépészeti teendőket bízzák.

Ezzel több évtizedes álmunk válhat valóra, és az év végén megkezdődhet a 21,3 km hosszú és 21 megállós metróvonal kiépítése – mondta Mali a Tanjug tudósítása szerint.

A tervek szerint a második vonal Mirijevót Zimonnyal köti össze 19,2 km hosszúságban, és már egy harmadik vonal tervezésén is dolgoznak, amely a fővárost olyan városrészekkel köti össze, amelyeket nem érint az első két vonal. A metróhálózat kiépítése nem csak Szerbiában, hanem az egész Balkánon egy egyik legigényesebb építkezés lesz – mondta a miniszter, hozzáfűzve, hogy ezenkívül hat autópályaszakasz, és a Belgrád-Budapest gyorsvasút kiépítése is folyamatban van.