2024. március 29., péntek

Tartsuk be a megadott időpontokat!

Több mint 8000 szabadkai regisztrált a védőoltásra

Szabadka Város polgármesteri kabinetje közleményt adott ki, amelynek fókuszában a csütörtökön az új városháza épületében megkezdett tömeges immunizáció áll.

Szabadka polgármestere, Stevan Bakić ellátogatott az oltópontra, és elmondta, hogy annak megnyitása azt a célt szolgálja, hogy szervezett módon, betartva a higiéniai előírásokat, minél rövidebb idő alatt minél több személyt beoltsanak.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– Azért látogattam meg a tömeges immunizáció helyszíneként kijelölt oltópontot, hogy meggyőződjek arról: szervezési szempontból minden rendben folyik, és ellenőrizzem, hogy vannak-e egészségügyi szempontból nem kívánt jelenségek. Minden hibátlanul működik, és elégedett vagyok a látottakkal. Szabadkán eddig összesen 8134 személy jelezte, hogy fel szeretné venni a vakcinát, és 1016 polgárt oltottak be. Felkérném Szabadka lakosait, hogy minél nagyobb számban jelentkezzenek, hogy a tömeges immunizációt minél előbb végre tudjuk hajtani. Ez rendkívül fontos a közösségi immunitás megszerzése érdekében, ami előfeltétele a gazdaság felépülésének – fogalmazott a polgármester.

A polgármesteri kabinet közleménye emellett arra is kitér, hogy a polgárokat a jelentkezésüket követően sms-ben, vagy e-mailben értesítik az oltás pontos helyéről és időpontjáról. A torlódások és hosszú várakozások elkerülése érdekében arra kérik az embereket, hogy tartsák be a megadott időpontokat.