2024. március 28., csütörtök
TÖRÖKBECSE

Februártól ismét kapnak utazási támogatást a diákok

Ahogy az egész országban, úgy Törökbecsén is megkezdődött a héten az oktatás. Az ingázó törökbecsei diákokat azonban kellemetlen meglepetés érte az iskolakezdéskor: az önkormányzat nem támogatta a havi bérletük kiváltását.

Saša Maksimović polgármester az egyik helyi portálnak úgy nyilatkozott: a hír részben megfelel a valóságnak, ugyanis januárban valóban nem kaptak utazási támogatást a diákok.

– A hónap végéig 10 iskolanap lesz. Az ingázó diákok a kombinált modell szerint tanulnak, azaz az egyik héten online oktatáson vesznek részt, a másik héten pedig bejárnak az iskolába – ez annyit jelent, hogy ebben a hónapban mindössze öt napot kell utazniuk – mondta a polgármester. Hozzátette azt is: a Bečejprevoz vállalat kizárólag egész hónapra szóló bérletet hajlandó számlázni, ami a törökbecsei önkormányzatnak ebben a hónapban indokolatlan kiadást jelentett volna.

Februártól a diákok ismét meg fogják kapni az utazási támogatást az önkormányzattól.