2024. március 28., csütörtök

Bach: megtartják az olimpiát!

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke biztos benne, hogy a terveknek megfelelően megrendezik nyáron a tokiói olimpiát.

A NOB első embere a Kyodo Newsnak mondta el, hogy nincsen B terv, a nyári játékokra sor kerül és az ázsiai szigetországban is romló járványhelyzet ellenére a japán szervezők is eltökéltek a lebonyolításban.

„Nincs okunk azt hinni, hogy július 23-én nem nyitjuk meg az olimpiát az Olimpiai Stadionban" – jelentette ki határozottan a csütörtökön megjelent interjúban Bach. Ehhez hozzátette, abban is biztos, hogy a versenyeket biztonságosan és sikeresen rendezik majd meg Tokióban.

Az utóbbi időszakban megszaporodtak az esemény törlésével kapcsolatos vélemények és előrejelzések. Mások mellett a 2012-es, londoni olimpia szervezőbizottságának egy tagja, Keith Mills azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet alapján valószínűtlennek tartja a rendezést, ráadásul egy közelmúltbeli felmérés szerint a japánok mintegy 80 százaléka azt szeretné, ha az idei olimpiát és paralimpiát törölnék vagy elhalasztanák.

A kételyeket felerősítette a koronavírus-járvány újabb hulláma, amely Japánt is elérte. A pandémia súlyosbodása miatt az olimpia házigazdájánál január elején rendkívüli állapotot hirdettek ki több prefektúrában. A japán kormány ugyanakkor rendre megerősíti, hogy a játékok előkészületei a terveknek megfelelően zajlanak, és idén nyáron mindenképpen megtartják a tokiói olimpiát, még ha korlátozásokra kényszerülnek is.