Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két zökkenő.
Az egyik egy darab kő volt, a másik egy kisebb gödröcske. Mindketten egy dűlőúton laktak, egymástól alig egy méter távolságra.
Ha a falu felől jött egy szekér, először a kődarabon zökkent egyet a kereke, aztán a gödröcskén, ha meg a szántóföldekről a falu felé tartott a szekér, először a gödröcskén zökkent egyet, aztán a kődarabon.
– Zökk! – mondta ilyenkor a szekér kereke.
És egy pillanat múlva megint azt mondta:
– Zökk!
Gondolkodott ezen a kődarab. De hiába gondolkodott, nem jutott semmi az eszébe. Megkérdezte a gödröcskét:
– Te szomszéd! Mondd már, mi az a zökk?
– Ezen töröm én is a fejem, komám! Csak nem tudok rájönni – felelte a gödröcske.
Törték-törték a fejüket, vajon mi lehet az a zökk. Addig-addig gondolkodtak, míg egyszer csak arra ment egy másik szekér.
Átbillent a kereke a gödröcskén, és azt mondta:
– Zökk!
Aztán átbillent a kereke a kődarabon, és megint azt mondta:
– Zökk!
– Te kerék! – kiáltott utána a kődarab. – Mi az a zökk?
A kerék nem fordult hátra, csak visszakiáltott:
– Micsoda zökkenő vagy te, ha azt sem tudod, mi az a zökk!
Hej, a kődarab elszégyellte magát.
– Várjuk meg a következő szekeret – javasolta a gödröcske.
Jött is nemsokára egy szekér a falu felől.
Átbillent a kereke a kődarabon, és azt mondta:
– Zökk!
Aztán átbillent a kereke a gödröcskén, és megint azt mondta.
– Zökk!
– Te kerék! – kiáltott utána a gödröcske. – Mi az a zökk?
Ez a kerék sem fordult hátra, csak visszakiáltott:
– Egy zökkenőnek illik tudnia, mi az a zökk!
Hej, a gödröcske is elszégyellte magát.
– Mi lesz velünk? – mondta szomorúan a kődarab. – Én eddig azt hittem, mindketten amolyan igazi zökkenők vagyunk!
– És azt sem tudjuk, mi az a zökk! – tette hozzá lemondóan a gödröcske. – Ha ezek a kerekek elmondják a szekereknek, milyen ostobák vagyunk…
– …akkor a végén nem is járnak majd erre a szekerek! – fejezte be a gondolatát a kődarab. – Másik úton járnak majd, hogy ott zökkenhessenek.
– Ne is mondd tovább… – kesergett a gödröcske.
A kődarab nem is mondhatta tovább. Mert arra jött egy kisfiú, meglátta a kődarabot, belerúgott egyet. Gondolta, labda helyett megteszi, úgyis olyan hosszú ez a dűlőút, hát majd focizgat vele az út végéig.
– Á, nem gurul elég jól – mondta, és otthagyta a követ, alig húsz centire a gödröcskétől.
Aztán gyorsan félreállt az útból, mert éppen közeledett egy szekér.
Átbillent a kereke a gödröcskén, átbillent a kődarabon, és azt mondta:
– Zökk-zökk!
Fotó: Dávid Csilla
Ej, a gödröcske is, a kődarab is csak most esett kétségbe. Ha az egy zökköt nem tudták megfejteni, hogyan tudnák a kettőt?
A keréktől már szégyellték megkérdezni.
Azóta is ott töprengenek szótlanul, választ várva valahonnan, mi lehet az a zökk. Hát még a zökk-zökk!
Ha te tudod, menj ki arra a dűlőútra, mondd már meg nekik!
