2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Szerbia bekapcsolódna a vakcinagyártásba

Az egészségügyi tárca államtitkára szerint még nem indokolt enyhíteni a korlátozásokon

Szerda estig 436 ezer polgár igényelte a koronavírus elleni védőoltást az eUprava rendszerében, míg a védőoltást az eddigiekben 48.500 polgár kapta meg – a második adag vakcinát pedig 1470 polgár – mondta a Prva tv-nek nyilatkozva Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára, aki azt is közölte, hogy országszerte jelenleg 350 helyen végzik az immunizációt.

Mindenki választhat a felkínált 3 vakcina közül, ám előfordulhat, hogy egy adott pillanatban a kért vakcina nem áll rendelkezésre, ilyenkor a polgár kénytelen várni, ha nem egyezik bele az oltásba más vakcinával. Mindegyik védőoltás biztonságos és hatékony, ezért azt javaslom a polgároknak, hogy válasszák azt, amelyik éppen rendelkezésre áll. A tömeges immunizáció célja az, hogy minél rövidebb idő alatt minél több polgárt beoltsanak – taglalta Mirsad Đerlek, mondván, hogy a polgárok többsége a Szputnyik V-t igényli.

A beszélgetés folytatásában Mirsad Đerlek megerősítette, hogy a köztársasági egészségügyi válságstáb pénteken ismét ülésezik. Mint hozzátette, egyelőre korai lenne találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy csupán három nappal a testület legutóbbi ülését követően vajon a jelenleg hatályos járványügyi korlátozások enyhítése is napirenden szerepel-e majd.

Az új vírustörzs miatt nem indokolt a pánik, ám az óvatosság igen, azaz nem szabad túlságosan korán enyhíteni a korlátozásokat. Ha a tömeges immunizáció a következő 15-20 napban sikeres lesz, elkezdhetjük megfontolni a korlátozások markáns enyhítését. A helyzet valóban jobb, mint korábban volt, ám a koronavírus eddig is meglepetést okozott, ezt a jövőben jó lenne elkerülni – fogalmazott Mirsad Đerlek.

A tisztségviselő nem tért ki a Sinopharm vakcinájával kapcsolatos azon fenntartásokra, hogy annak alkalmazását Kínában az 59 évesnél idősebbek számára (állítólag) még nem hagyták jóvá – a világsajtóban ezzel kapcsolatban igencsak eltérő állítások láttak napvilágot, ám a legtöbb forrás szerint a legidősebbeket egyelőre nem vonták be Kínában az immunizáció folyamatába. A kérdés, hogy az említett vakcina biztonságos-e a legidősebbek számára, más országok közvéleményét is kifejezetten foglalkoztatja. A magyar kormány koronavírussal kapcsolatos honlapján található, január 16-ai keltezésű tájékoztatása szerint a „Sinopharm oltóanyaga december 30-án kapta meg a feltételes piaci engedélyt Kínában, amely alapján a 18 és 59 év közötti korcsoportba tartozók körében alkalmazzák az országban.” Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV-nek nyilatkozva a következőket mondta a témában: „Kínában azt a stratégiát követték, hogy az oltást nem a legveszélyeztetettebb időseknek, hanem a több kapcsolatuk miatt a fertőzés továbbadásában nagyobb szerepet játszó fiatalabbaknak adták be először. A 18–59 évesek élveztek elsőbbséget, de a 60 év felettieknek is engedélyezték az oltást.” A magyarországi Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a napokban közleményében „riogatásnak nevezte a kormányzati közlést, miszerint az idősek megkapják a kínai vakcinát, miközben azzal 59 éves kor felett nem oltanak Kínában sem.” „A 60 év felettiek részére is csak olyan oltóanyagot lenne szabad használni, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagyott” – fejtették ki a közleményben.

LIBERALIZÁLJÁK AZ ÜZLETI CÉLÚ BEUTAZÁST

A Szerbiai Gazdasági Kamara bejelentette, hogy kezdeményezésükremátóla világ bármelyik országából a Szerbiába üzleti céllal utazó külföldi és hazai állampolgárok egyszerűsített eljárással léphetnek az ország területére. Ha az érintett polgár – vállalattulajdonos, menedzser, vagy a vállalat alkalmazottja – nem rendelkezik 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel és érkezését a beutazást megelőző 48 órában jelezte a gazdasági kamarának, beutazhat az országba, azzal, hogy 24 órán belül Szerbiában köteles elvégezni a PCR-, vagy az antigén-tesztet, áll a kamara közleményében. A polgár érkezéséről a kamara tájékoztatja a határrendészetet. A szerbiai teszt eredményét a kamarának kell továbbítani és amennyiben az negatív, a polgár szabadon közlekedhet az ország területén. A részletekről az érintettek a https://pks.rs/vesti/privrednici-iz-sveta-lakse-u-srbiju-uz-najavu-privrednoj-komori-3782 linken tájékozódhatnak.

16 SZÁZALÉKOS A POZITIVITÁS ARÁNYA

Az aktuális járványügyi jelentés értelmében egy nap alatt 10.240 koronavírus-tesztet végeztek el az országban, ebből 1648 volt pozitív (16 százalék). Az említett 24 órában 20 Covid-páciens hunyt el, 3830 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 1,01 százalék. A kórházakban 4803 pácienst gyógykezelnek, míg mesterséges lélegeztetésre 166 páciensnek van szüksége.

Vajdaságban előző nap 341 új fertőzést jegyeztek, 100-at Újvidéken, az aktív fertőzések száma 10.921 (a tartományi székvárosban 2706).

A Torlak a helyszínen tájékozódik

Szerbia terve az, hogy megpróbál koronavírus elleni védőoltást gyártani, ebből a célból a Torlak Virológiai Intézet munkatársai Oroszországba utaztak, hogy megnézzék, hogyan készül a Szputnyik V – közölte Ana Brnabić miniszterelnök a Happy tv-nek nyilatkozva. Nem sokkal később Nenad Popović innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter Oroszországból erősítette meg, hogy megkezdődtek a tárgyalások a Szputnyik V gyártójával. A gyártó, valamint a Torlak intézet, továbbá az egészségügyi minisztérium képviselői és a Nenad Popović közötti egyeztetésen az orosz fél közölte: kész Szerbia rendelkezésére bocsátani a gyártáshoz szükséges felszerelést és szakértőket küldeni az országba, hogy részt vegyenek szerbiai kollégáik felkészítésében.