2024. március 29., péntek

Az egykori Jugoszláviában tíz nap alatt 18 millió embert oltottak be

Negyvennyolc évvel ezelőtt Jugoszláviában felütötte a fejét egy veszélyes himlőjárvány, a fekete himlő. Akkor is karantént hirdettek, óvintézkedéseket foganatosítottak, és a lakosságot beoltották. Ana Gligić akkori fővirológus a Blicnek nyilatkozva elmondta, hogy 1972-ben mégis egészen más volt a helyzet, mint most. Már csak azért is, mert az emberek nem tartottak a védőoltástól, nem csináltak kérdést abból, felveszik-e vagy sem. Szinte az egész országot beoltották egy hónap alatt, a járvány pedig valamivel több mint két hónapig tartott.

Gligić doktornő szerint a járvány kihirdetése után 10 nap leforgása alatt beoltottak 18 millió embert. Egyféle vakcina volt, azzal oltották be az egész ország lakosságát. Kétely, kérdés nélkül álltak sorba az emberek. Ez a legegyszerűbb fajta „kaparós” védőoltás volt, aminek a beadása nagyon gyorsan haladt. Tudni lehetett, hogy hatékony a fekete himlő ellen, a betegségből felgyógyultak ellentestjeiből állították elő. Nem volt semmi gond, pedig önkéntes alapon végezték az oltást.

Gligić doktornő azt is elárulta, hogy a Szputnyik V védőoltást veszi fel, mert számára az előállítási módja ismert és megbízható. A kínai védőoltás is az lenne, de tartja magát a korábbi bejelentéséhez. Hozzáfűzte azonban, hogy túl nagy felfordulás keletkezett a védőoltások körül, viszont nagyon fontos lenne mielőbb felvenni, hogy a járványnak véget vessünk.