2024. április 19., péntek

Marad a Fiat gyártása

Peugeot autótípust ne várjunk a kragujevaci gépkocsigyárból

Mint arról a napokban lapunk is tudósította az olvasókat, a múlt hétvégén két jelentős autógyártó cég, az olasz–amerikai Fiat Chrysler Automobiles N.V. (FCA) és a francia PSA egyesülésével Stellantis N.V. néven megalakult a világ negyedik legnagyobb járműgyártó vállalata. A hír kapcsán a hazai médiában szárnyra kaptak olyan feltételezések, amelyek szerint új autótípus gyártása kezdődhet meg a kragujevaci üzemben.

Zoran Stanić, a kragujevaci Fiat Chrysler(FCA) gépkocsigyár Függetlenség szakszervezetének elnöke a Tanjug hírügynökségnek azt nyilatkozta, nem készül új autómodell a szerbiai gyárban, majd kifejtette, hogy a vállalatcsoportok egységesíte ellenére a Fiat Fiat marad, a Peugeot pedig Peugeot.

– Az egyesülésnek köszönhetően mindkét vállalat felkínálhatja tudását, technológiáját a másik cégnek, valamint közös projektek is létrejöhetnek. Emiatt a kutatások és fejlesztések terén akár 5 milliárd eurós költségkímélés is elérhető, ez pedig nem jelentéktelen összeg. Fontos előrelépés, hogy ezentúl mindkét autótípust javítani lehet az eddigi, különálló szervizekben. A kragujevaci üzemben nem kezdődik el új típusú Peugeot gépkocsik gyártása, ugyanis ez a munkaszalag teljes átalakítását követelné meg – jelentette ki Stanić a Tanjug riporterének.

A szakszervezeti elnök azt is elmondta, egyelőre nincs hivatalos megerősítés azzal a kacsának bizonyuló médiahírrel kapcsolatban, hogy a kragujevaci üzemben elkezdődik az új típusú Fiat Giorgio gépkocsik gyártása.

– Nem kaptunk erről hivatalos értesítést, de az olasz médiában jómagam is találkoztam azzal a hírrel, hogy még az év folyamán megkezdődik az 500L fejlesztett változatának készítése. Ugyanakkor a Fiat 500L hibrid verziójához nem fűzök nagy reményeket, szerintem ez nem emeli meg az 500L eladási eredményeit, mert túl költséges lesz, 5000 euróval lesz magasabb az ára a normál típusnál. Persze megeshet, hogy lesz valamiféle állami támogatás a hibrid típusok vásárlására, ebben az esetben már bizakodóbbak lehetünk az eladási eredményeket illetően – értékelte Stanić.