2021. március 6., szombat

Régiségek és mesterségek

A tornyosi Magda-Lakban minden tárgy mesélni tud

Szabó Magda 2016-ban nyitotta meg a tájház kapuit (Piros Bálint felvétele)
Szabó Magda 2016-ban nyitotta meg a tájház kapuit (Piros Bálint felvétele)

A tornyosi Magda-Lakban az érdeklődőket régiségek tárháza várja, amelyek között valódi kincsekre is bukkanhatunk. Faragott napsugaras oromzat, stafírung, fiákerlámpa és ezernyi más érdekesség, többnyire a 19. századból és a századforduló környékéről. Minden tárgy saját történetet mesél. Sok közülük valaha apáról fiúra, anyáról lányára szállt, és bár az idők során kissé megkopott és elhasználódott, azért megőrizték az utókornak.

A tél elején látogattunk el Szabó Magda nyugdíjas óvónőhöz, a tájház tulajdonosához, ahol hamar kiderült, hogy nemcsak gyűjti, gondozza és a nyilvánosság elé tárja a régi tárgyakat, hanem maga is űz több régi mesterséget. A hagyomány szeretete és tisztelete gyerekkorából ered.

– Falusi paraszti családból származom, nálunk együtt lakott a három generáció. Amit tudok, azt nem könyvből tanultam, hanem otthonról hoztam. A szokások, a dalok, a táncok, a viseletek – én ebbe beleszülettem. Sivalkodott a lelkem, amikor azt láttam, hogy sokan eltüzelik, kidobálják a régiségeket. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább összegyűjtöm őket.

Mindehhez társult az örökség mind a saját, mind a férje szülei részéről. A régiségek csak gyűltek és gyűltek, egy idő után azt vette észre, hogy nincs számukra több hely. Ekkor határozta el, hogy rendszerezi a kincseit, és így született meg a tornyosi tájház ötlete.

– Amikor először mondtam, hogy tájházat szeretnék, mondogatták az emberek, hogy mit akar ez a Magdi azzal a sok tejjel, nincs is neki tehene… Nem tudták, mit is jelent ez. Végül 2016-ban nyílt meg a tájház, de előtte már hosszú ideje gyűjtöttem a régi tárgyakat, eszközöket Tornyosról és környékéről.

Szabó Magdát minden régiség érdekli, de a gyűjtemény java része a 19. század második feléből és a századforduló környékéről való. Azt mesélte, hogy a legrégebbi imakönyve egy 1584-ben kiadott evangélium, a legrégebbi porcelánja pedig egy hatszemélyes ebédlőkészlet, amely Mária Terézia korabeli. Ezt a rajta lévő pecsét igazolja, amelyen az áll: Neusatz. Újvidéket Mária Terézia idejében hívták így.

Régi gyerekjáték (Piros Bálint felvétele)
Régi gyerekjáték (Piros Bálint felvétele)

Ahogy belépünk a tájház udvarán, két pulikutyával találjuk szemben magunkat. Már az udvarban megcsodálhatunk egy építészeti érdekességet, egy tornyosi napsugaras oromzatot. Igaz, nem az eredeti helyén áll, és jócskán szükséges volt a fölújítása is.

– Az oromzatokat a mesterek méretre készítették. A nálam bemutatott darabot napsugármotívum díszíti, középen pedig kazettás díszítést kapott. Nagyon régi ez az oromzat, sok volt a hiányzó, korhadt rész. A tavaszi kijárási tilalom ideje alatt hárman dolgoztunk rajta két hónapon keresztül, mindennap. Rögzítettük a hátulját, hogy masszív tartást kapjon, utána tértünk csak át az elejére. Az oromzat nagyon nehéz, a hátulján vastag deszkák tartják, arra rögzítették a díszítést. A tetőszerkezetnek meg kellett tartania a nehéz oromzatot, ehhez pedig masszív, erős gerendákra volt szükség. A fűrészmalmok megjelenésével így lassan eltűntek a nádtetők a tehetősebb családok házairól, megjelentek a cserepek. Ez nagy váltást jelentett a délvidéki építkezésben.

A tájház tulajdonosa azonban nem elégszik meg azzal, hogy a látogatók egy pillantást vessenek a régi mesterek (és persze a felújításban szerepet vállalók) keze munkájára. Meggyőződése, hogy minden tárgynak, minden régi kincsnek saját története van, amely által közelebb kerülhetnek hozzánk. Az oromzat még az eredeti helyén volt, amikor Szabó Magda utánajárt, hogy kik és mikor készítették. Megtudta, hogy az 1800-as évek második felében a vidéken elterjedtek a fűrészmalmok, aminek köszönhetően nagy és erős gerendákhoz lehetett jutni. Megjelentek az első bognárok, akik bútorokat és tetőket is készítettek. A Magda-Lakban kiállított oromzatot Homolya Döme és Orbán, valamint a sógoruk, Bodó Antal készítette. Az is kiderült, hogy a középen lévő ablakban szentkép volt, a két oldalsóban pedig csak üres üveg, hogy bejusson a napfény a padlásra.

Szabó Magda amellett, hogy gyűjti a régiségeket, sokféle hagyományos kézműves technikát is ismer. Szőnyegeket, táskákat, ládikákat készít, fonalat sző, csuhét fon, rongybabát rak össze. Ezeket az ismereteket gyerekkorában tanulta.

– Többféle szövési technikát ismerek, csuhéból pedig varrás nélkül készítek papucsot. Ezt mind otthon, a családban tanultam. A nagyapa a kosarat fonta, apuka a söprűt kötötte, a nagyanya fonta a gyapjút a rokkán, készítette a fonalat, anyuka horgolt, kötött. Régen telente mindent fölhasználtak, ami megtermett a ház körül. Elsősorban használati tárgyakat készítettek, meg játékokat a gyerekeknek. Ez nálunk is így volt: amilyen szezon volt éppen, olyan anyagból csinált nekem babát a nagyanya. Nagyon szerettem a babákat, volt pálcából, tökhéjból, dohánylevélből is.

A babák szeretete máig megmaradt, az egyik szobában többféle módon készült, változatos méretű és kidolgozottságú babákat nézhetünk meg. Szabó Magda elmesélte, hogy régen a játékbabák főleg csuhéból és rongyból készültek, de az elkészítési technika fejlődött az idők során. A legegyszerűbb rongybabákat olyanok követték, amelyeknek gombból volt a szemük, később a játékszer népviseletet is kapott. Vannak babák, amelyek kifordíthatók, mások öltöztethetők, a pálcababák pedig három lábat kaptak, hogy stabilan megálljanak. Ezeket a babákat ronggyal tekerték körbe, de vannak kötött és karmantyún szőtt babák is. Még a tornyosi asszonykórus tagjai is megkapták saját babahasonmásukat.

A régiséggyűjtéstől a kiállítóteremig

A Magda-Lak egész napos programot nyújt az őseink élete és világa iránt érdeklődők számára. Megismerkedhetünk a régi tárgyakkal, bepillantást nyerhetünk a régi mesterségekbe. Megnézhetjük, hogy nézett ki egy korabeli paraszti család háza, és hogy miben különbözött ettől egy polgári ház, közben pedig számos érdekességet is megtudhatunk.

Kiderül például, hogy a 19. század közepén a menyasszonyok fekete ruhát viseltek az esküvőn. Ennek az volt az oka, hogy a menyasszonyi ruhát nemcsak egyszer vették föl, hanem azt használták később ünneplőruhaként. A tájházban megnézhetjük a fekete ruhás menyasszony fényképét, és ott van a ruhához tartozó selyemkötény meg a vőlegény selyembokrétája is. A korabeli fényképek érdekessége, hogy nem töltik meg a keretet. Egy esküvői fénykép mellett például a rámán belül díszeleg a koszorú, a fátyol egy darabja meg a bokréta.

A fényképek is bemutatják őseink mindennapi életét (Piros Bálint felvétele)
A fényképek is bemutatják őseink mindennapi életét (Piros Bálint felvétele)

Szabó Magda alapos tárlatvezetést tart, nincs olyan tárgy a tájházban, amiről ne tudna hosszan és részletesen beszámolni. Szerinte ennek csak így van értelme, hiszen a célja az, hogy fölébredjen a látogatók kíváncsisága, és minél többet megtudjanak az őket leginkább foglalkoztató kérdéseikről.

– Egyszer nagyobb csoport jött hozzám. Egy részüknek tárlatvezetést tartottam a polgári részben, a többiek addig megnézték a paraszti részt. Utána megkérdeztem őket, mit láttak, de nem tudtak semmi konkrétat mondani. Ezért tartom fontosnak a tárlatvezetést. Ez időt vesz igénybe, legalább fél napot rá kell szánni, de megéri.

A paraszti család házáról elmondta, hogy a konyha hármas osztatú volt: az udvarra, a lakószobára és a gangra nyílt.

– A konyhában zajlott az élet. A lakószobában aludtak az öregek meg a gyerekek. Ott volt a kemence, reggel és este ott fűtöttek. Van nyoszolya, cserépbili, bölcső, baba, csatos imakönyvek. A dunna sarkát kikötötték, hogy a gyerek le ne rúgja magáról éjszaka, meg ne fázzon. Aminek tekintélye volt a házban, azt a rúdra akasztották, például a kemény szárú csizmát az öregnek meg a nagykendőt az öregasszonynak. Amikor idegen lépett a házba, csak fölpillantott a rúdra, és máris tudta, hogy olyan helyen van, ahol mindkét öreget tisztelik, az asszonyt is, az embert is. A tisztaszobában nem volt fűtés, ott aludtak a fiatalok. Itt rendszerint a menyecske bútora állt, amit otthonról hozott hozományként.

Fényképek, ruhák, függönyök, különféle használati eszközök – tényleg majdnem minden van. A tulajdonos azt mondja, már csak egy festett tulipános láda hiányzik. Mindenféle régiséget oda visznek a környékbeliek, hogy őrizze meg, állítsa ki, de ilyenhez még nem sikerült hozzájutnia.

Az udvaron is számos szerszámot vehetünk szemügyre. Van kukoricamorzsoló, sőt kenderfésülő is. Utóbbival fésülték régen finomra a kendert, hogy megszőhessék a fonalat, és vásznat készíthessenek. A kifésült kócból madzagot csináltak, abból szőtték a zsákokat, a kötelet. Lószerszámok, patkók, zablák, szőlővel és borral, aratással kapcsolatos eszközök is vannak, és egy lovas kocsi oldala, amelyre egy fiáker lámpáját tették rá. Megnézhetünk egy régi vőfélykulacsot is: a tájház tulajdonosának nagyapja lovasvőfély volt, a kezére húzott kulaccsal ment hívogatni a lakodalomba. Az is kiderült, hogy Bánátban a mai napig hívogatnak a vőfélyek, és bukliásoknak nevezik őket.

Házőrző pulikutyák, Gombóc és barátja várja a vendégeket (Piros Bálint felvétele)
Házőrző pulikutyák, Gombóc és barátja várja a vendégeket (Piros Bálint felvétele)

A sok néznivalóba könnyű beleveszni, ezért is szeretné Szabó Magda, ha időszakos kiállításokat rendezhetne be. Ezek helyszíne egy nagyobb terem lesz, amely az udvaron fog helyet kapni. De a helyiségnek más hasznát is veszi majd.

– Műhelymunkát, kézműves-foglalkozást lehet majd ott tartani. Ez főleg a téli ünnepek körül lesz hasznos, amikor kint már hideg van. A hét-nyolc szövőszéknek is hely kell, ha egyszerre akarom őket fölállítani, ezek a szobában nem férnek el. Egy élő, működő műhellyé szeretném alakítani a tájházat, a szövés, a hímzés, a babakészítés, a csuhé és a többi régi kézművesmesterség szempontjából is. Nagyon kevesen vannak, akik még tudják ezeket művelni, és ezt a tudást szeretném továbbadni. Erre is lehet majd használni az új termet. Ha pedig éppen nem lesznek foglalkozások, akkor tematikus kiállításokat lehet összeállítani a tájház gyűjteményéből. Például a zsebkendők kapcsán meg lehet mutatni, milyen volt régen a hímzés, hogyan változott az idők során, mi maradt meg belőle. Ez azért fontos, hogy megismerjük a múltunkat. A mi vidékünknek is nagy múltja van, de nincs témánként földolgozva.