2024. március 28., csütörtök

Beiktatták Joe Bident

Washingtonban, a Capitol Hillen beiktatták Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét.

Az ünnepélyes ceremónián előbb Kamala Harris alelnök, majd maga Joe Biden megválasztott elnök tette le hivatali esküjét.

A járványügyi helyzet miatt az eseményen igen szűk közönség jelenhetett meg, de 200 ezer amerikai zászlót helyeztek el a Capitol Hillen.

A ceremónián nem vett részt Donald Trump leköszönő elnök. Ilyenre korábban csak három alkalommal – utoljára 152 éve, 1869-ben – volt példa.

Biden első elnöki beszédében hangsúlyozta, minden amerikai polgár elnöke lesz, azoké, akik rá szavaztak, és azoké is, akik nem rá adták le voksukat a választáson.

Elmondta továbbá: arra fog törekedni, hogy Amerika a jó oldalt képviselve újra vezesse a világot.

– Ma nem egy jelölt, hanem egy ügy, a demokrácia ügyének győzelmét ünnepeljük – jelentette ki Biden. – Újra megtanultuk, hogy a demokrácia értékes és törékeny – húzta alá a 78 éves demokrata párti vezető az elmúlt időszak eseményeire utalva.

A kihívások legyőzéséhez nem elég a szó, egységre van szükség – tette hozzá.