2024. március 28., csütörtök

Távozik a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése

Felmentését kérte Herczeg Tamás igazgató és távozik a fesztivál éléről Harangozó Gyula művészeti igazgató is

Herczeg Tamás felmentési kérelmét a munkáltatói jogkör gyakorlója, a polgármester elfogadta, munkaviszonya február 15-ével szűnik meg, közös megegyezéssel.

A szakember felidézte, szakmai pályafutásának csaknem 14 éve köti a játékokhoz, amelyből nyolc szezont Harangozó Gyula művészeti igazgatóval jegyez, aki szintén elköszön a fesztivál vezetésétől. Herczeg Tamás elmondta: hálás a sorsnak az elmúlt évekért, s valamennyi munkatársának köszönettel tartozik az átélt, művészileg fontos pillanatokért. Magyar- és világsztárok léptek fel Szegeden, bemutattak hét operát, köztük a játékok történetében először Wagner- és barokk művet is, számos Broadway-musical magyarországi bemutatóját ünnepelhették a közönséggel, és otthonra leltek a fesztiválon Shakespeare és Molière drámái is.

Az elmúlt időszak próbatételei között említette a leköszönő igazgató a Dóm rekonstrukcióját és a pandémiás helyzetet is, hozzátéve, a nehézségeket a nézők és a városvezetés bizalmának köszönhetően sikerrel vették. Szavai szerint „bár olykor talán a kelleténél szenvedélyesebben érveltek, felmentést adhat, hogy mindig a közös ügyet, a Szegedi Szabadtéri Játékok sikerét képviselték”.

Herczeg Tamás leszögezte: pénzügyileg erős szervezetet adnak át, csaknem háromszorosára, egymilliárd forint fölé nőtt vagyonnal és hatszorosára nőtt, 400 millió forintot meghaladó pénzkészlettel.

A szegedi önkormányzati cégek és intézmények működését érintő strukturális reform keretében a markáns intézményi kultúrpolitikát az egységes városi stratégia váltja fel, amely már nem az általa szorgalmazott, önállóan működő Szabadtéri Játékokra teszi a hangsúlyt – tudatta a szakember.

Úgy fogalmazott, új korszak kezdődik az életében, és új korszak a Szabadtéri Játékok életében is. Az utóbbi években az intézményvezetés mellett erőteljesebben foglalkoztatja a művészeti oktatás és az alkotói munka, a rendezés is. Hozzátette: vezetőként elszakad a játékoktól, de marad alkotóként, a Molière-vígjáték rendezőjeként és persze a játékok lelkes nézőjeként.