2024. március 29., péntek

Egy hónap magáncella

A központi börtönbe szállították a vizsgálati fogság idejére a színitanoda vezetőjét

Meghallgatását követően vizsgálati fogságot rendelt el a belgrádi Felső Ügyészség Miroslav Mika Aleksić (68), a belgrádi színitanoda vezetője és tanára ellen, akit több lány, egykori tanítványa vádolt meg azzal, hogy szexuálisan zaklatta őket tanulmányaik során, egyeseket még amikor kiskorúak voltak. Az ügyészség döntését követően a gyanúsítottat a belgrádi Központi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították, ott azonban a sajtó értesülései szerint külön cellába kellett helyezni, fennállt ugyanis annak a veszélye, hogy a többi fegyenc meglincseli. A börtönből származó információk szerint mindig is jellemző volt, hogy a börtönben raboskodók gyűlölettel tekintenek a nemi erőszakot elkövetőkre és a pedofilokra, s az intézet tudomást szerzett arról, hogy a professzor élete is veszélyben forog.

Meghallgatása során egyébként a tanár tagadta bűnösségét, azt mondta, nem követte el az ellene felhozott összesen 15 visszaélés – nyolc nemi erőszak és hét zaklatás – tettét. Mint ismeretes, azzal gyanúsítják, hogy 2012 és 2020 között követte el a tanodában ezeket a bűncselekményeket. Milena Radulović (26) színésznő vallomása indította el a lavinát, a Blic napilapnak elmesélte, hogy nagykorúsága előtt többször is megerőszakolta Aleksić. Mint mondta, most több olyan kiskorú lánnyal tett ellene feljelentést nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt, akik hozzá hasonlóan jártak, míg ennek a tanodának a tanítványai voltak. A színésznőt teljes támogatásukról biztosították az elmúlt napokban pályatársai, de az államvezetőség tagjai is. Később hasonló beszámolót közölt Iva Ilinčić is.
Nyilatkozott a témában Nemanja Jolović, a gyanúsított ügyvédje is. Mint közölte, a harminc napos vizsgálati fogságot azért rendelte el az ügyészség, hogy védence ne tudja esetlegesen befolyásolni a tanúkat és ne lehessen hatással a nyomozás folyamatára, továbbá azért, hogy ne legyen alkalma megismételni azt, amivel gyanúsítják. Azt mondta, hosszú évek óta ismeri a tanárt és feleségét is, nem tudja elhinni, hogy ilyesmit tehetett Aleksić. Bízik abban, hogy a hét végén meghallgatják az ügyben érintett vádlókat is. A vádak komolyak, tette hozzá, de ezekről akkor tud majd többet mondani, amikor látja a vádiratot és a vallomásokat.