2024. április 25., csütörtök

Továbbra is takaréklángon

Lassacskán egy éve annak, hogy az életünk fenekestől felfordult. A járvány terjedése mindenkire kihatott, ha másképp nem, az intézkedések által. A tavalyi évet főleg ez jellemezte. Hirtelen a hírek is elkezdtek szinte csak a vírushelyzetről szólni, és minden megváltozott. A rendkívüli állapot és a kijárási tilalom bevezetése sok élménytől megfosztott bennünket. Sok mindent át is értékeltünk, mert amit korábban magától értetődőnek vettünk, az egyszer csak leállt és elkezdett hiányozni. Megváltozott a művelődési élet, a szórakozás is. Ezt legjobban azok érezték meg, akik szeretnek eljárni színházakba, mozikba, koncertekre vagy csak egyszerűen kijárni, beülni egy kávézóba, beszélgetni és duhajkodni a haverokkal.

A korona előtt és a korona után – valahogy így kezdtük el mostanában számítani az időt. Visszagondolva a korona előtt időkre, úgy tűnhet, mintha akkor hosszabbak lettek volna a napok, vagy legalábbis több minden belefért volna egy napba. Munka után még akár egy előadás megtekintése, egy mozizás, egy koncert vagy éjszakában nyúló beszélgetés egy hangulatos kávézóban. A kijárási tilalomkor viszont minden becsukott. Nem volt se mozi, se színház, a koncertekről nem is szólva.

A színházak online töltötték fel régebbi előadásaikat. Ez érdekes is volt egy ideig, mert visszaemlékezhettünk azokra a produkciókra, amelyeket már rég láttunk, de szerettünk, sőt a világhálón ráfuthattunk messzi színházak előadásaira, Andrew Lloyd Webber is feltöltötte korábbi nagy sikerű musicaljeit. Azonban a nézők számára is gyorsan kiderült az, amit az alkotók is hangsúlyoznak, hogy a színház egy úgynevezett élő műfaj, és csakis élőben nyújt teljes élményt. Amikor egy kicsit felengedtek az intézkedések, akkor sem lehetett fejest ugrani a színházi életbe. A korlátozások megszabták azt is, hogy hányan tartózkodhatnak egyszerre zárt térben, és ez nem kedvezett a nagyobb társulatoknak. A távolságtartáshoz kellett igazítani a nézőteret is. Való igaz, kényelmesebb úgy ülni, hogy van hely a lábunknak, nem bökdössük egymást a könyökünkkel a mellettünk ülővel és a táskánkat sem kell az ölünkben tartani, mégis furcsán néz ki egy hézagos nézőtér.

A létszámkorlátozás a mozikra is kihatott, habár vetítésről van szó és egyébként sincs túl gyakran telt ház. A mozik népszerűsége viszont épp a korona előtti években kezdett visszatérni. Egyre többen kezdtek rájönni arra, hogy a házimozizás élménye, az összes kényelme mellett sem ér fel azzal, amit az igazi mozizás nyújt, amikor egy sötét teremben, nagy vászonra rámeredve, másokkal együtt nevetünk, sóhajtozunk, könnyezünk vagy rezzenünk össze. A mozik valamennyire mégis tudtak működni, akárcsak a galériák is. A szabályok enyhítése közepette lehetett kiállításokat szervezni, ezeket pedig kisebb csoportokban megtekinteni.

Tulajdonképpen a járványügyi helyzetre vonatkozó intézkedések legjobban a zenei élményekkel egybekötött rendezvényekre hatottak ki. Legyen szó bármilyen műfajról. Az elmúlt években új lendületet vettek a táncházak. Sajnos a korona megjelenésével ez is leállt, hiszen szinte pont az intézkedések ellentétéről van szó, azaz élő zenéről, tömegekről és testközelségről. A távolságtartás miatt komolyzenei hangversenyekre se nagyon kerülhetett sor, a könnyűzenei koncertekről nem is beszélve, hiszen ezekre különösképpen jellemző a tolongás. Sorra elmaradtak a zenei fesztiválok is, még most sem tudni, hogy idén lehet-e valamelyiket megtartani. Ismert együttesek ugyan töltenek fel online korábbi koncerteket, sőt egyesek tartanak is közönség nélküli online koncerteket, nagyon jók, de persze ezek sem adják vissza az élő élményt.

A művelődési élet, a társas szórakozás, továbbra is úgymond takaréklángon ég. Van is, meg nincs is. Végül is játszanak előadásokat a színházakban, bemutatókra is sor került és a mozikban is vetítenek filmeket, csakhogy korábbi időpontokban. Sokan akkor még dolgoznak, el se juthatnak, még ha akarnának is. Talán nem is csoda, hogy az emberek egyre türelmetlenebbek a szabályokat illetően. Kezdik büntetésként megélni azt, hogy az élet csak a hajtásból, munkából és az otthoni tennivalókból áll, a spontánabb társas életre pedig nincs lehetőség. Nincs kijárási tilalom, de nincs is hova kimenni, mert estére minden becsuk. Sokan azon tanakodnak, miért kell kevésbé tartani a fertőzéstől nappal a munkahelyeken, a bevásárlóközpontokban, a piacokon, mint például este a kávézókban. Jelenleg a kávézók is csupán 20 óráig tarthatnak nyitva, zene pedig 17 után nem szólhat bent. Még csak rádióból sem. Halkan sem. Komolyzene sem. Semmi. Márpedig a kávézóba járó embereket ez csak bosszantja, de nem tántorítja el, mert nem a zene miatt térnek be, illetve zene nélkül is betérnek. A kávézós emberek az elmúlt időszakban lassan alkalmazkodtak a gyors, az időhöz igazított iváshoz. Amikor valaki italt rendel, az órára néz és megítéli, belefér-e egy hosszú vagy esetleg csak egy rövid ital. Nemcsak az italozásról van szó, hanem élő kommunikációról is. Ezek is hiányoznak az embereknek.