2021. március 4., csütörtök

Városháza csokiból

A zentai csokoládémúzeumban nem mindennapi étcsoki-különlegességet tekinthetünk meg

A zentai Réel Chocolate kézművescsokoládé-üzlettől már megszokhattuk, hogy a minőség mellett termékeik egyediségére is nagy figyelmet fordítanak. Ebbe az elképzelésbe illeszkedik bele a tavaly nyáron elkészült alkotás is, amely a zentai városházát jeleníti meg. A csokoládéból készült városházáról Lengyel István, az üzlet tulajdonosa elmondta, hogy az ötlet két évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennük, az előkészületek pedig mintegy egy éven át tartottak.

– A végeredményt a modern technológia és a szobrászművészet eszközeit vegyítve alkottuk meg. Először digitálisan lemodelleztük a zentai városházát, természetesen méretarányosan. A háromdimenziós terv alapján készültek el a mesterformák, amelyeknek a segítségével összeállítottuk a csokoládéból készült városházát. Maga a kiöntés is egy többhetes folyamat volt.

A csoki városháza tavaly nyár elejétől tekinthető meg a csokoládémúzeumban. Tömény csokoládéból áll, az elkészítéséhez több mint 80 kiló csokoládét használtak föl. Az alkotás bő egy méter széles és hatvan centiméter magas. Az elkészítéséhez étcsokoládét használtak.

– Ez nem tartalmaz tejszármazékokat, így a szavatosság ideje úgymond végtelen. Nemcsak a szavatosság volt fontos szempont, hanem az öntés miatt a felhasznált csokoládé viszkozitása, sűrűsége is. Ez ahhoz volt szükséges, hogy megfelelően elkészíthessük a városháza aprólékos, szecessziós elemeit is. Pozitívak a visszajelzések mind a városházával, mind a csokoládémúzeummal kapcsolatban. A múzeumban nagyon sok információt megjelenítettünk, és nemcsak a csokoládéról, hanem a városházáról is, hiszen utóbbi Zenta meghatározó épülete, építészeti remekműve.

A Réel Chocolate vállalkozást Lengyel István és felesége, Erdélyi Csilla hozták létre 2015-ben. Mindketten mérnöki tanulmányokat folytattak, aminek a csokoládéból készült városháza tervezése során hasznát is vehették. A tulajdonos elmondása szerint élvezték, hogy kamatoztathatták az építészeti tudásukat.

Hosszú távú terveikről elmondta, hogy elsősorban azokat a terveiket szeretnék végre kivitelezni, amelyeket a járványhelyzet tavaly ellehetetlenített.

Az alkotás nyár elejétől, az üzlet nyitvatartási idejében tekinthető meg a csokoládémúzeumban
Az alkotás nyár elejétől, az üzlet nyitvatartási idejében tekinthető meg a csokoládémúzeumban

– 2020-ban is több mindent szerettünk volna megvalósítani, a kialakult járványügyi helyzet azonban nekünk sem kedvezett. Egyelőre várjuk az alkalmat, hogy folytathassuk az elképzeléseink megvalósítását. Egyik legnagyobb újdonságunk az organikus csokoládé, amit országszerte egyre több helyen lehet megvásárolni. Igaz, egyelőre javarészt a fővárosban, de bízunk benne, hogy a jövőben egyre jobban elterjednek a prémium minőségű bioélelmiszerek. Ez egy hosszú folyamat, de mi hiszünk benne.

Már a nyári fagylaltszezonra készülnek, különféle újdonságokkal várják majd mind a helyieket, mind pedig az idelátogató turistákat. A környező országokba való terjeszkedés is napirenden van, ezzel kapcsolatban is a járványhelyzet csillapodását, a korlátozások föloldását várják.