2024. április 20., szombat

Tevékenyen a gazdákért

Téli előadások online – Beszélgetés eredményekről, tervekről Kishegyes község falugazdászával

Az előző évet nem lehet összefoglalni anélkül, hogy ne kerüljön szóba a járványhelyzet. A járvány a mezőgazdaságban is éreztette hatását, akárcsak a falugazdászok munkájában. Fekete Andor, Kishegyes község falugazdásza arról számolt be lapunknak, hogy munkája egészen márciusig a tervek szerint történt, csak ezt követően történtek változások.
– A járványhelyzet megváltoztatta a munkánk menetét, de azért sok munkánk volt így is. Minden tervezett előadást és rendezvényt kénytelenek voltunk lemondani, azért volt azonban sok munkánk, mert az emberek érezték a járványhelyzet súlyát és a személyes érintkezést igyekeztek minimalizálni. Emiatt gyakrabban bíztak meg bennünket az ügyeik intézésével, akár a kincstár, akár a minisztériumok felé. Ezért ahhoz képest, hogy kevesebb munkánk volt, még mindig mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött – mondta el a falugazdász, majd azzal folytatta, hogy rendezvényeik nagy részét le kellett mondani, a magyarok kenyere programot azonban sikerült megtartani. Kishegyes községből is nagy mennyiségű búzát ajánlottak fel a gazdák, amit Zentára szállítottak, a gyűjtés helyszínére, később pedig lisztre cserélték be, a Borsos malomban. Az így kapott lisztből Bácsfeketehegyen az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület, Kishegyesen pedig a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete és a Nők Kishegyesi Fóruma is részesült.

Fekete Andor, Kishegyes község falugazdásza

Fekete Andor, Kishegyes község falugazdásza

A tél általában az az időszak, amikor a gazdák megpihennek, több idejük van, és a falugazdász szolgálat ekkor szervezi meg a téli előadássorozatokat. Az idén ez is kicsit másképpen zajlik majd a megszokotthoz képest, mondta Fekete.
– Nagyobb megmozdulásokat továbbra sem tudunk szervezni, így a hagyományos téli, szakmai előadásokat sem tudtuk megszervezni. Ehelyett online formában tartjuk meg az előadásokat. Néhány ember, amennyit az előírások engednek, a falugazdász irodában is követheti ezeket, a többiek pedig otthon nézhetik élőben. Minden kedden és csütörtökön lesznek ilyen előadások, 10 órai kezdettel. Ezeknek az előadásoknak a témájáról folyamatosan tájékoztatni fogjuk a termelőket, az első esemény január 21-én lesz – számolt be a falugazdász, majd hozzáfűzte, hogy aki lemarad az élő adásról, az később is vissza tudja nézni. Ennek viszont az lesz a hátránya, hogy nem tud kérdést feltenni az előadónak.

A falugazdász iroda az idén is a megszokott ütemben szeretné folytatni a munkát, fogalmazott Fekete. Jelenleg a Prosperitati Alapítvány nyertes pályázatai kapcsán kell leadni az éves fenntartási beszámolókat. Ezeket január végéig kell leadni, és a falugazdász iroda ebben is a termelők segítségére van. A szükséges kincstári kivonatokat is beszerezik. A falugazdász arról is szólt, hogy a gazdáknak érdemes ebben a nyugodt időszakban felkeresni az irodát, hogy rendezzék a gazdaságot. Meg tudják oldani az új parcellák bejelentését a kincstárba, kijelenthetik a más tulajdonába kerülteket és a vetésforgókat is lehet módosítani. Február 1-jétől igényelhető a minisztériumtól a vágóhídra beadott jószágok, valamint a leellett tehenek utáni támogatás. Márciustól lehet kérvényezni a területalapú támogatásokat, április 1-jétől pedig a méhészek igényelhetnek támogatásokat, mondta el Fekete, majd azt tanácsolta a termelőknek, hogy a mostani, nyugodtabb időszakot használják ki ezekre a papírmunkákra. Keressék fel a falugazdász irodát és konzultáljanak. Így később minden gördülékenyebben fog menni, fogalmazott a falugazdász.