2024. március 29., péntek
BÁCSKOSSUTHFALVA

Pálinka és kocsonya

Még ma átadhatók a pálinkaminták

A bácskossuthfalvi Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesülete, az Ady Endre Művelődési Központtal január 30-án szeretné megszervezni a VII. Kisüsti verseny és IV. Kocsonyafesztivál díjkiosztóját az Echo Gyermek- és Ifjúsági Rendezvényközpontban. A szervezők a járványügyi helyzettől teszik függővé a fesztivál megrendezését, de maga a verseny az idén sem marad el. A zsűrizésre szánt fél liternyi pálinkamintákat e hónap 19-éig, azaz a mai nappal bezárólag adhatják át a pályázók, a benevezési díj 400 dinárba kerül fajtánként. Az üvegre ráragasztott címkén fel kell tüntetni a gyümölcsész nevét, lakcímét és telefonos elérhetőségét, továbbá az ital fajtáját, vegyes pálinka esetében pedig kérik felsorolni az ital alapanyagául szolgáló gyümölcsöket. Emellett az évjáratot és a származási helyét is meg kell jelölni a benevezésre szánt pálinkának. A mustrára érkezett italokat január 23-án véleményezi a zsűri. A pálinkamintákat a bácskossuthfalvi helyi közösségben, Topolyán, a Turisztikai Irodában, Temerinben Kovács Róbertnél, Zentán a Gazdakör irodájában, Zomborban Budai Istvánnál, Palicson Sinka Ferenc várja.

KOCSONYAFESZTIVÁL NÉGY KATEGÓRIÁBAN

A IV. Kocsonyafesztivált a korábbi évekkel összhangban 4 kategóriában hirdették meg: 1. Hagyományos bácskossuthfalvi kocsonya, 2. Hagyományos sertéshúsból készült kocsonya, 3. Kocsonya-különlegességeket (halkocsonya, báránykocsonya, borjúkocsonya, pulykakocsonya, szárnyasbelsőség-kocsonya) 4. Étel-ital harmóniát értékel majd a zsűri. A versenyzők a helyi közösségben vehetik át az egységtálakat, a zsűrizéshez fajtánként legalább 10 mintát kell leadni. Az ételeket január 29-én 17 órai kezdettel kezdi értékelni a zsűri, illetve még másnap reggel, a verseny napján is átadhatják az ECHO-ban a benevezők a mintákat. Igény szerint a kocsonyát pálinkával együtt is összekóstolják, az italt a benevezők mellékelhetik. A pályázatokkal, a benevezéssel kapcsolatban bővebb információk a szervezőktől, Tímár Gabriellától a helyi közösség 024/741-127-es vezetékes, vagy a 063/173-83-61-es mobiltelefonszámán, illetve Fábrik Attila 063/683-761-es mobiltelefonszámán kaphatók. A fesztivál legjobb pálinkái és kocsonyái a serlegek és a diplomák mellett értékes díjakban is részesülnek.