2024. április 20., szombat

Ma kezdődik a második félév

A szeptemberi modell szerint folytatódik az oktatás a szerbiai iskolákban

A szerbiai általános és középiskolákban ma veszi kezdetét a második félév. A tanítás a szeptember 1-jétől, vagyis az előző félévtől használt modell alapján folytatódik. Az oktatásügyi minisztérium a múlt héten eljuttatta az iskoláknak az erről szóló értesítést, valamint továbbította a tanítás megszervezésével kapcsolatos útmutatót, amelyet az intézmények a szeptemberi tanévkezdés előtt már megkaptak.
Az általános iskola alsó tagozatos diákjai továbbra is az iskolában követhetik végig az órákat. A tanítók kisebb csoportokban dolgoznak majd a tanulókkal. A felsősök felváltva az iskolában és a távoktatásban vesznek részt az órákon. A tanárok az első félév kezdetéhez hasonlóan kisebb létszámú csoportokkal dolgoznak a tanteremben. A középiskolákra is érvényes a szeptemberi modell. Eszerint a diákok egyik héten az iskolában, a másik héten otthonról követhetik az órákat.