2024. március 28., csütörtök

Mali: Egyre több magyar vállalat érdeklődik Szerbia iránt

Siniša Mali szerb pénzügyminiszter ma Magyarország belgrádi nagykövetével, Pintér Attilával találkozott. A megbeszélésén a két ország közötti gazdasági és infrastrukturális kapcsolatokról esett szó. 

A találkozón szó esett arról, hogy a koronavírus-járvány ellenére a két ország között a tavalyi év első kilenc hónapjában nőtt a kereskedelmi forgalom. Mali kiemelte, hogy Szerbia és Magyarország között még soha nem volt ennyire jó a viszony, amit az is jelképez, hogy komoly infrastrukturális projektek kötik össze a két országot. Mali hozzátette: egyre több magyar vállalat érdeklődik Szerbia iránt.

Ezek a vállalatok a logisztikai központokba, a gyógyszeriparba, a gyümölcsfeldolgozásba és a fémfeldolgozó iparba fektetnek be.

„Szerbiában nagy a magyar vállalatok iránti bizalom. Számunkra nagyon fontos, hogy a már szerbiai befektetést megvalósító magyar nagyvállalatok mellett a magyarországi kis- és középvállalkozások is elhatározzák, hogy hazánkba jönnek, és bővítik üzleti tevékenységüket. Ez azt mutatja, hogy Szerbia mennyit változott és előrehaladt" – mondta Mali.

Magyarország nagykövete egyetértett abban, hogy a két ország kapcsolatai soha nem voltak ennyire jók. Elégedettségének adott hangot, hogy egyre több magyarországi befektető dönt Szerbiába mellett.