2024. március 29., péntek

Várady Tibor a nyitott megközelítésben reménykedik

Az akadémikus hisz abban, hogy lehetséges a párbeszéd Szerbia és Koszovó között

Várady Tibor akadémikus, a nemzetközi jog professzora az N1 televízió műsorában úgy nyilatkozott, hogy Koszovó illegálisan vált el Szerbiától, ami ellentétben áll a nemzetközi joggal. Koszovó jelenleg nem Szerbia része, a szerb adminisztráció sem rendelkezik hatáskörrel Koszovóban, mondta. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elnökének nyilatkozatára reagálva rámutatott, hogy Vladimir Kostić szerint „Koszovó jelenleg nem a miénk, és ebből a tényből kell kiindulnunk”.

„Olyan korban élünk, amikor nagy szükség van az ellenségekre, mert sokkal könnyebb bizonyítani, hogy valaki a jobb oldalon áll, ha van ellensége. Nagyon nagy problémák vannak Koszovóban, a koszovói szerbekkel, jogaikkal és kulturális identitásukkal – tenni kellene valamit ez ellen, de ez nem könnyű. Azt mondani, hogy valaki hazaáruló, nagyon egyszerű, sokkal egyszerűbb, mint tenni valamit a szerbekért Koszovóban” – mutatott rá Várady.

Hozzátette, hogy a médiában „sok torz magyarázatot olvasható a Kostić által elmondottakról".

Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e párbeszéd a két fél között, Várady azt mondta, hisz benne.

„Itt összetett, nehéz, sorsdöntő kérdésekkel állunk szemben. Nehéz megoldást találni, ha nem a valóságból indulunk ki, és nem mindig könnyű belátni, mi is a valóság. Beszélnünk kell róla, párbeszédre és nyitott megközelítésre van szükségünk” – mondta Várady Tibor.