Atata vasárnap egymás után megnézett két izlandi filmet, amelyekben mindvégig havazott, és amikor később kinézett az ablakon, már nálunk is szállingóztak a hópelyhek.
– Ezt add össze, Tematild – dicsekede a fater –, annyira beleéltem magam a történetekbe és a látott filmek környezetébe, hogy úgymond teleportáltam őket a valóságba.
– Nahát, Tegyula – álmélkoda amama –, nem is tudtam, hogy téged foglalkoztatnak a parafenoménok, úgy látszik, lassan, de biztosan öregszel te is, és egyre nyitottabb vagy a misztikus hókuszpókuszokra.
– Nincs itt semmiféle hókuszpókusz, Tematild – vevé a lapot az öreg –, ez az erős akarat diadala!
– Ha már ilyen zupertehetséggel rendelkezel, Tegyula – élcelőde továbbra is a muter –, arra kérnélek, hogy legközelebb olyan filmet nézz, amely egy csilivili kastélyban játszódik, a nők nagyestélyiben, a férfiak pedig fess öltönyben vannak, és színes koktélokat iszogatnak, vagy akár nézhetsz egy strandfilmet is pálmafákkal szegélyezett homokos tengerparttal, vagy egy társadalmi felemelkedésről és meggazdagodásról szóló hollywoodi tündérmesét. Ki tudja?! Hátha… Mert így most csak annyit értél el, hogy foghatod a hólapátot, és mehetsz túrni a havat!
Zerencséjére nem kellett napokig tisztítania az udvart meg a gyalogjárdát az utcán, mert a hó már másnap többnyire elolvadt.
– Hallják – jegyzé meg másnap a Zacsek, amikor a zokásos időben betoppant hozzánk –, ahogy elnézem, több hó esett a Facebookon, mint odakinn.
– Na ja, zomzéd – fűzé hozzá az öreglány –, ott mindig minden a valóság százszorosának felel meg. A rémhírek is, no meg az egymás iránti olvadozás is.
– Mondasz valamit, Tematild – vakará meg a fejét atata –, a napokban láttam egy posztot, amelynek megosztója azzal dicsekedett, hogy ő ötvenévesen minden reggel lefut tíz kilométert, utána dolgozik tizenkét órát, három céget vezet és két könyvet ír egyszerre, s emellett mindig jut ideje a családjára, a barátokra és a humanitárius tevékenységre.
– Látja, zomzéd – állapítá a Zacsek –, semmi sem nehéz, ha az ember zépen be tudja csomagolni a füllentéseket.
– Ehhez sokan nagyon értenek – hagyá meg amama –, megjátszani magunkat, jobbnak mutatkozni, mint amilyenek éppen vagyunk, pláne a közösségi oldalakon.
– Ám van egy árulkodó momentum, amely által könnyű leleplezni valakit – kuncoga a fater. – Olvastam, hogy legkönnyebben onnan tudhatod, hogy orrol rád valaki, hogy nem lájkolja a posztjaidat!
– Visszatérve a zidőjáráshoz – mondá a Zacsek –, ez a kis havazás azért azt jelenti, hogy a tavaszias évkezdés ellenére nem ette meg még a kutya a telet.
– De nem ám! – így a muter. – Azt mondják az időjósok, hogy fagyos napok várnak ránk. Éppen mire megdrágul az áram meg a gáz, az igazi tél is ideér hozzánk, ezek mintha összejátszanának!
– Én meg úgy látom, hogy a zidőjárás totálisan kiszámíthatatlanná vált – ada hangot véleményének az öreg. – Becskereken újév után egy órán keresztül villámlott és mennydörgött, néhány napra rá meg már esett a hó. A héten Madridban sítalppal közlekedtek! S míg a spanyol fővárosban –1, addig Athénban +23 fokot mértek! Hol itt csap le egy vihar, hol ott öntenek ki a folyók. Ha ehhez még azt a rengeteg pusztító földrengést is hozzáadjuk, ami az elmúlt időszakban Horvátországban történt, nem nehéz levonni a következtetést, hogy Föld Anyácska lassan föllázad ellenünk, amiért évszázadok óta csak szipolyozzuk a forrásait. Nem is csoda, hogy tavaly felgyorsult a forgása!
Mielőtt azonban még atata beleélte volna magát misztikus balsejtelmeinek előadásába bolygónk jövőét illetően, a Zacsek elmesélt egy idevágó viccet.
Három rendőr beszélget.
– Emberek, azt hallottam, hogy márciusban már akár negyven fok is lehet! – mondja az első.
– Ugyan már, én azt hallottam, hogy esni fog a hó! – mondja a másik.
Mire a harmadik:
– A kutyafáját, ki fogja hányni a havat negyven fokos hőségben?!
No de annak uopste nem örülök, hogy ezek a fagyos napok egybeesnek a második félév kezdetével. Bevallom, egy kicsit abban reménykedtem, hogy majd elnapolják az iskolakezdést, vagy ha meg is kezdődik a suli, egy ideig majd online tanulunk. Tudom, hogy amamát ettől a lehetőségtől kirázza a hideg, de engem annyira nem zavar, ha nem kell minden nap bejárnom az iskolába. Főleg most, amikor a nagyszünetben ki sem engednek bennünket focizni. No de tanulni kell, és slussz! Nincs mire várni, állítólag a járványhelyzet is javul, bár én még várnék néhány napot ilyen optimista megállapításokkal, ki tudja, hogy a sok ünneplés után hány emberben lappang még a kór. Ami a zősök szerint derűlátásra ad okot, az az, hogy a zinterneten hétfőtől jelezni lehet a koronavírus elleni védőoltás iránti igényt.
– Bevallom, nekem kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy mi mindent tanulnak meg a Pistiék az iskolában ezekben a koronavírusos időkben – aggályoskoda a fater.
– Annál is inkább, mert a járvány előtt sem voltak valami nagy elvárások irányukban – érte egyet atata meglátásával a Zacsek. – Peti is, ahelyett, hogy számtanpéldákon agyalna vagy könyvet olvasna, ahogyan azt az ő korában én tettem, egész nap csak azt a nyamvadt okostelót nyomkodja. No de az anyja meg a nagyanyja sem különbek! Azt hiszem, hogy a világ összes macskájának a képét lájkolták már.
– Nem tudom, hogy azzal az alaptudással, amit mostanság az iskolában szereznek, melyik gimnáziumban, még inkább melyik egyetemen kapnak majd helyet – töprenge a fater.
– Felesleges ezen emészteni magatokat – szóla közbe az öreglány –, valamelyik magánegyetemre biztos felveszik majd őket, csak fel kell tűrnötök a gatya szárát hozzá, hogy addigra megkeressétek a tandíjra valót!
– Most, hogy mondja, zomzédasszony – gondola bele a Zacsek –, nem is biztos, hogy ez a megoldás majd a kárukra válik, ahogy elnézem a funkcik életrajzát, a 30 éves Megatrend több kádert adott már a zerb hatalomnak, mint a több mint 800 éves Oxfordi meg Cambridge-i Egyetemek együttesen a britnek.
Az én majdani egyetemi tanulmányaim járhattak amama fejében egyik este vacsora közben is.
– Kár, hogy nem értesz egy kissé jobban a pénzügyi spekulációkhoz, Tegyula – spekulála a muter.
– Mert mihez kezdenék vele? – kérdé a szalonnát apró katonákra szeletelve az öreg.
– Bitcoint vásárolnál – felele amama –, lehet, hogy egyszer majd sokszorosan megtérülne.
– Vagy nem – tamáskoda atata –, a kriptovaluta árfolyama olyan, mint a ringlispíl: egyszer fenn, egyszer lenn. Nem hiszem, hogy a magamfajták gazdagodnak meg rajta.
– Pedig a járvány szülte bizonytalan gazdasági helyzet nagyon népszerűvé tette – mondá az öreglány. – Míg anno Ámerikát a zaranyláz rázta, most a zegész világ bitcoin-lázban ég.
– Ez azért van így, mert mindig mindenki semmi munkával szeretett volna nagyot kaszálni – nyugtáza a fater.
Mire az addig a sarokban szunyókáló macska felugrott az egyik üres székre, és nyávogni kezdett. Atata végig mérte, és a következőt mondta neki:
– Cica, tudod, hogy majd kapsz enni, csak légy egy kis türelemmel. Sose feledd azt, hogy az önmegtartóztatás megacélozza a jellemet!
Amamával összenéztünk, és hangosan felnevettünk, a zegény cica meg csak lecsapta a farkát, és némán visszasomfordált a sarokba. Biztos hatottak rá az öreg intő szavai. Irtó zeretem, amikor a fater ilyen elmés gondolatokat fogalmaz meg. A héten egy verssikét is írtam róla, merthogy a tanítónéni ezt a házi feladatot adta a zünidőre. Majd hétfőn felolvasom a zosztálynak. Így hangzik:
Atata egy honi gazdasági migráns –
Bánátból Bácskába szakadt vendégmunkás;
akit az életben már nem érdekel más:
csak a film, a zene és a labdarúgás.
Pistike, acéljellemű költőpalánta
