2024. március 29., péntek

Folyamatban az immunizáció

A topolyai egészségházba is megérkezett a koronavírus elleni védőoltás első szállítmánya, aznap, csütörtökön már az intézmény dolgozói közül 35-en fel is vették a Pfizer-BoiNTech által kifejlesztett védőoltás első adagját. Az immunizáció pénteken is folytatódott, akkor szintén 35 dolgozó kapta meg a vakcinát. A tervek szerint további mintegy 30-40 dolgozónak a beoltását szombatra időzítik, és ezzel tulajdonképpen be is fejeződik a Dr. Hadzsy János Egészségház dolgozói immunizációjának első köre. Azoknak, akik a közelmúltban már átestek ezen a betegségen, egyelőre nem ajánlott felvenniük a védőoltást.

Dr. Illés Csilla, az egészséghez igazgatónője elmondta még, hogy várakozásai szerint már a jövő héten megkezdődhet a lakosság oltása is. Azt javasolja a topolyai polgároknak, ha szeretnék felvenni a védőoltást, jelentkezzenek a választott orvosuknál. Ezt megtehetik azok is, akik már internetes úton, illetve telefonon keresztül regisztrálták magukat. De azok is jelentkezhetnek, akik még nem regisztráltak, de szeretnék felvenni a védőoltást. Arról, hogy mikor érkeznek az adagok, és melyik gyártó vakcinája áll majd rendelkezésre, az egészségház honlapján, illetve az intézmény Facebook-oldalán, valamint a hirdetőtáblákon tájékoztatják a lakosságot.

 Az igazgatónő mindenkinek ajánlotta a védőoltás felvételét, és azt is hozzátette, hogy ő maga is ezt tenné, december folyamán azonban enyhe tünetekkel átesett ezen a betegségen, ezért egyelőre nem tervezi. A szakemberek azt ajánlják a koronavírusból frissen felgyógyult polgároknak, hogy legkevesebb egy hónapot várjanak a vakcina felvételével.

Dr. Illés Csilla azt is elmondta, hogy az egészségházban van még a szezonális influenza elleni védőoltásokból, tehát aki azt szeretné felvenni, az szintén jelentkezzen a választott orvosánál. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem ajánlott egyszerre felvenni a szezonális influenza elleni és a koronavírus elleni védőoltást. A kettő felvétele között több mint egy hónapnak kellene eltelnie.