2024. március 29., péntek

Kerékpáron a természetbe

A Palicsi-tó partján sétálók az elmúlt időszakban szemtanúi lehettek annak, hogy a sétány végénél, a vitorlásklubnál egy aszfaltcsík veszi kezdetét, amely a tó vonalát követi.

Németország kormánya 2015-ben a KfW állami fejlesztési bankon keresztül 6,5 millió eurós vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá a Palicsi- és a Ludasi-tó biológiai sokszínűségének megőrzése érdekében. A projekt keretén belül többek között kibővítették a palicsi szennyvízhálózatot, valamint megkezdődött a nem őshonos, invazív halfajok lehalászása is a Palicsi-tóban.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Ezen beruházás részét képezi az említett aszfaltcsík is, amely elsősorban a kerékpárosok igényeit hivatott kielégíteni. A Palics–Ludas Közvállalatból kapott információk szerint a kerékpárút kiépítése a 2020-as év vége felé kezdődött meg, és egyelőre nem fejeződött be. A tó nyugati oldalán azonban a hideg idő ellenére a gyalogosok már használatba is vették. A tervek szerint a tó keleti oldalán is kialakítanak hasonló kerékpárutat. A munkálatok kivitelezője az ezt megelőzően közbeszerzési pályázaton kiválasztott újvidéki Graditelj NS Kft.

A tó partján a projekt keretén belül egy védősávot is kialakítanak, amely során fontos szempont, hogy azt őshonos növényfajok alkossák. Ennek köszönhetően ez az útvonal a jövőben a turisták, a kerékpárosok és a vidék természeti értékei iránt érdeklődők számára egyaránt vonzóvá válhat.