2024. március 29., péntek

Segítség a magyarkanizsai családnak

A tűzeset után sok mindenre szükség van

Lassan egy hete, hogy a magyarkanizsai Habonyi család melléképületében tűz ütött ki, amelyet vélhetően rövidzárlat okozott. A tüzet sikerült megfékezni oly módon, hogy a lakóépületre nem terjedt át teljes egészében, de így is tetemes a kár. A közösségi oldalon Gajdos Bajusz Zolna, aki a Vajdasági jótékonysági licit csoportot is létrehozta Olivér megsegítésére, most a Habonyi család megsegítésére hívja fel a figyelmet.

– Példaértékű összefogást láthattunk már eddig is, hiszen a család segítségére siettek a barátok, szomszédok, munkatársak, így az épületet, ahol a tűz keletkezett, már el is kezdték javítani, és a fűtés már helyreállt, viszont minden, ami benne volt, a tűz martalékává vált (kazán, munkaeszközök, tüzelőanyag…). Sajnos a tűz, hő és füst hatására sok minden a házon belül is használhatatlanná vált, ahol a család él (elektromos vezetékek, falak, a bútorok egy része, konyhai eszközök…). Arra kérnék minden jó szándékú embert, akinek módjában áll segíteni, hogy talpra álljon a Habonyi család, tegye meg, hiszen jól tudjuk, sok kicsi sokra megy. Fogjunk össze, és mutassuk meg, hogy mi, magyarkanizsaiak mindig számíthatunk egymásra! – mondta Zolna.
A Habonyi család elérhetősége: Habonyi Renáta: 063/160-4727, vezetékes telefon: 024/221-485.
A család nem kér, viszont a segítség nagyon szükséges lenne számukra, ahogy Zolna is érzékeltette, ezért aki úgy érzi, szeretne segíteni, a megadott telefon számokon elérheti a családot, illetve a 325-9300702293100-68-as számlaszámra is utalhat a Vajdasági Bankba, Habonyi Blanka nevére, ő a kislányuk.