2024. április 18., csütörtök

A magyarok játék nélkül

A koronavírus-helyzet miatt a magyar női válogatott játék nélkül kijutott a szeptemberi, Kolozsváron sorra kerülő csapat-Európa-bajnokságra. A 24-24 együttest felvonultató Eb selejtezője tavaly ősszel kezdődött volna el, de a pandémia keresztülhúzta a számításokat. A csapatok három divízióban (A, B és C) küzdöttek volna meg a romániai tornán való részvételért. A selejtezők rajtját először idén januárra halasztották, de mivel azóta sem javult érdemben a járványhelyzet, az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) végrehajtó bizottsága alapjaiban változtatta meg a kvalifikáció lebonyolítását. Az A csoportos selejtezőket törölték, a B és C csoportos selejtezőket pedig elhalasztották, ezekre áprilisban vagy májusban kerülhet sor. Az A csoportos csapatok közül a 12-12 legjobb – a 2019-es Eb végeredménye alapján – automatikusan kijutott a kolozsvári Eb-re, és köztük ott van a magyar női válogatott is, köszönhetően a nantes-i kontinensviadalon elért harmadik helyezésének.

Az Eb-re már kijutott csapatok, férfiak: Románia (rendező), Németország (címvédő), Portugália, Svédország, Franciaország, Ausztria, Anglia, Szlovénia, Lengyelország, Horvátország, Oroszország, Fehéroroszország, Dánia, Spanyolország. Nők: Románia (rendező és címvédő), Portugália, Lengyelország, Magyarország, Németország, Ukrajna, Franciaország, Hollandia, Ausztria, Oroszország, Svédország, Luxemburg, Csehország