2024. április 20., szombat

Dübörög „A mi generációnk”

A vajdasági Deskavaary zenekar legújabb dalához forgatott videoklipjében neves külföldi és hazai zenészek is közreműködtek

Mint ahogyan korábban napilapunk is beszámolt róla, a vajdasági Deskavaary zenekar volt a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló programja és az Öröm a zene rendszer támogatásával megrendezett verseny vajdasági körének győztese. Amennyiben nem következik be a járványhelyzet, akkor nem csak a vajdasági zenei színtér rendkívül izgalmas színfoltjaként lennének számon tartva, hanem nagy valószínűséggel Magyarországon is komoly népszerűségre tettek volna szert egyedi, eklektikus zenéjükkel, amit ők egyszerűen plankpunknak neveztek el, és amiből kicseng az Alvin és a mókusok-féle zenekar punkja, de van benne egy csipetnyi ska- és metálzene is. Járványhelyzet ide, koronavírus oda, a Deskavaary tagjai (Bacsó József – basszusgitár, Lakatos Zoltán – gitár/vokál, Lukács Lóránt – ének, Sihelnik Alex – dobok, Tényi László – harmonika, Tóth András – hegedű és Tóth Attila – gitár) a korlátozások miatt lemondott koncertjeik ellenére nem akasztották szögre hangszereiket, s egészen másképpen igyekezték kamatoztatni az Öröm a zene tehetségkutatón elért eredményüket. Ennek köszönhetően jelent meg nemrég A mi generációnk című dalukhoz készült videoklipjük is, ami rendkívül pöpecre sikeredett. A lendületes punk-rock nóta előadásában a klipben számos népszerű szlovéniai, magyarországi, vajdasági és szerbiai, észak-makedón, zenész is feltűnik. Így többek között a szlovéniai Elvis Jackson zenekarból, a magyarországi Prosecturából, a Hétköznapi Csalódásokból, de az adai Baraparty és Phrenia zenekarból, sőt az ausztrál My Kind of Chaos együttesből is szerepelnek zenészek a videóanyagban.

– A sikerünk adott egy kezdeti löketet a zenekarnak, amire nagyon is szükség volt ebben a koncertmentes időkben. Egy elég erős szalmaszál volt ez az elismerés, amibe kapaszkodni tudtunk, és megerősített bennünket abban, hogy igenis csinálnunk kell. Egyik nyeremény a Kanizsa Feszten való fellépés volt, ami szintén elmaradt sok más rendezvénnyel együtt, de a szereplésünk által a megmérettetésen bekerültünk a médiába. Rádió, újság, internetes oldalak... ez az, amit jobb híján a versenytől kaptunk – emelte ki Lakatos Zoltán, aki azt is elmondta, hogy a videoklip ugyan háromperces, de készítése mögött elég hosszadalmas háttérmunka folyt, s hónapokon keresztül tartottak az egyeztetések és a felvételek begyűjtése. A klipben szereplő és zenélő zenészekkel, előadókkal pedig főként közösségi oldalakon keresztül folyt a kommunikáció, később pedig fájlmegosztókon és e-maileken keresztül közlekedtek a fájlok.

– Vannak olyan szereplők, akikkel 10–20 éves barátság köt össze, és vannak olyanok is, akikkel a videoklip apropóján beszéltem életemben először, leszámítva azt a pár, koncert utáni mondatot, amit egymással váltottunk – jegyezte meg nevetve a Deskavaary frontembere, aki szerint kalandos és érdekes volt ennyi személyt összehozni egy videó kedvéért, de többnyire nyitottak voltak az emberek, és úgy érzi, hogy új barátságok is születtek az együttműködés „melléktermékeként”.

– Győzködni viszont nem akartam senkit sem. Aki részt akart venni ebben az egészben, az az üzenetváltás első pár mondata után már látszott, és velük végig is vittük a dolgot, de egyszerűnek azért semmiképp sem nevezném a folyamatot – jegyezte meg beszélgetőtársunk.

Lakatos Zoltán a beszélgetés során kihangsúlyozta azt is, hogy a zenekarban, a járványhelyzet ellenére még sok mondanivaló maradt, s mivel esetükben egy verseskötet kiadása nem a legnyerőbb ötlet, így nem maradt más hátra, zenélniük kell.

– Úgy vagyok vele, hogy ha ez a koncertmentes időszak nem bomlasztja szét a zenekart, akkor semmi sem fogja. Ami nem öl meg, az megerősít, szokták mondani. A már említett tehetségkutatón elért eredmény, és a közönség visszajelzései éreztették velünk azt, hogy van értelme csinálni, és van helyünk a zenei életben – hangsúlyozta ki, s elmondta, hogy jelen pillanatban is folyamatban van egy tervük megvalósítása és zajlanak az új hanganyag felvételei.

– A dobok, a gitár, a basszus és a hegedű után hátravan még a harmonika, az ének és a vokál hang rögzítése. A másik terv ennyire nem örömteli... sajnos a zenekar oszlopos- és alapító tagja, Tóth András elhagyni kényszerül a zenekart, tehát az ő helyettesítése is az idei év céljai között szerepel. Ilyen szempontból talán most kicsit kedvez ez a koncertmentes időszak, hogy nem kell kapkodnunk a gyors tagcserével. Mindenesetre a felvételen még ő húzza a vonót, és szeretném, hogy még az utolsó simításoknál is jelen legyen. Reméljük, tavaszra ez a hanganyag napvilágot láthat, és talán még egy újabb videó is belefér a költségvetésbe, ami, valljuk be, koncertek hiányában elég szűkös – jegyezte meg végül beszélgetőtársunk.

A zenekar videoklipjét itt lehet megtekinteni: www.youtube.com/watch?v=uBMF0272JaU&ab_channel=DESKAVAARYofficial

Ezenkívül a videoklipet az alábbi QR kód segítségével okostelefonon is megtekintik az érdeklődők: