2024. április 19., péntek

Pence: a hatóságok szavatolják a biztonságot Biden beiktatásán

Az amerikai hatóságok szavatolják a biztonságot a megválasztott elnök, Joe Biden január 20-ai beiktatási rendezvényén – közölte csütörtök este Mike Pence alelnök.

Kijelentette: „Arra készülünk, szavatoljuk a biztonságot, hogy a megválasztott elnök, Joe Biden és a megválasztott alelnök, Kamala Harris, országunk történelmének és hagyományainak megfelelően, letegye a hivatali esküt".
Ezzel egy időben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bejelentette, hogy már száz embert vettek őrizetbe a kongresszus épületét ért múlt heti ostrom ügyében. Az FBI mostantól az elnöki beiktatás biztonságának szavatolására készül.
Ryan McCarthy amerikai védelmi államtitkár csütörtökön hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzeti Gárda 21 ezer tagját Washingtonba vezényeljék az elnöki beiktatással kapcsolatos biztonsági feladatok ellátásához.
A hadsereg tisztviselői egyben azzal a feladattal is küzdenek, hogy a biztonsági kérdésekben más amerikai bűnüldöző szervekkel egyeztessenek. Tisztviselők csütörtökön beszámoltak arról, hogy a rendfenntartókkal folytatott megbeszélések során arra a döntésre jutottak, a Nemzeti Gárda 21 ezer tagja elég lesz a feladatok támogatásához. Mások szerint legalább 26 ezer gárdistára lenne szükség, de a tisztviselők szerint ezek nem hivatalos becslések voltak.
Eredetileg a Nemzeti Gárda 15 ezer tagjának vezénylésével számoltak, hogy lezárják a kongresszus környékét és a belvárost. Elsősorban védelmi, logisztikai és kommunikációs feladatok ellátásánál számítanak rájuk. Tisztviselők azonban úgy vélik, hogy esetleg mégis több gárdistára lehet szükség.
New Yorkból a helyi rendőrség kétszáz emberét irányítják Washingtonba. John Miller, a New York-i rendőrség parancsnokhelyettese elmondta, minden tőlük telhető segítséget megadnak a szövetségi erőknek. Mint jelezte: tart attól, hogy erőszakos cselekmények történhetnek a beiktatás idején.
A déli Arkansas állam hatóságai is közölték, hogy a Nemzeti Gárda 500 tagját készülnek Washingtonba küldeni. Ohio állam a Nemzeti Gárda mentési munkálatokban jártas 700 fős egységét vezényli az amerikai fővárosba.