2024. április 18., csütörtök

Hétfőtől iskola, óvoda Zentán

A szeptemberi iskola- és óvodakezdés mintájára indul meg hétfőn Zentán is az élet az oktatási intézményekben. Juhász Attila, a község oktatással és művelődéssel megbízott tanácstagja elmondta, hogy a javuló járványhelyzet eredményeképpen a Hófehérke óvoda minden épületében várják hétfőn a gyermekeket:

– Munkáltatói igazolás már nem kell, de kérjük a szülőket, hogy beteg gyermeket ne vigyenek az intézménybe, és továbbra is figyeljünk oda egymásra. A szülők ugyanúgy, ahogy az első fél évben, a bejáratokban adják át a gyermekeiket az óvónőknek, mert az épületekbe továbbra sem mehetnek be.

Ami az iskolákat illeti, ott is hétfőtől a szeptemberi iskolakezdés mintájára kezdődik meg az oktatás. Minden intézménnyel egyeztettünk a napokban, és mindenhol zökkenőmentesen kezdődhet meg a tanév – mondta Juhász Attila.