Még ha eleinte nem is látványosan, de a nagy világégést követő évek hozta változások a modernkor eljövetelét is jelezték. Így Újvidéken nemcsak az új hatalom intézte ügyes-bajos, a napi problémákra vonatkozó gondjait, hanem kérlelhetetlen jeleként a modernkor beálltával a polgárok is mind gyakrabban tekintettek ebbe az irányba. 1929-ben, amikor Újvidék a Dunai Bánság székvárosa lett, nemcsak az utcai világítás megjavításán ügyködtek a városatyák, hanem minden jel szerint a városban, a közúti forgalom is fejlődésnek indult, s ezért a városvezetés úgy tartotta, hogy Újvidéken is meg kell szervezni a közlekedési rendőrséget, s nem is akárhogyan.
A város rendőrkapitányát, Veljko Momirovićot azzal bíztak meg, hogy ezt a szolgálatot megszervezze, a forgalmi ügyosztály vezetőjét, Rodoljub Malenčićet Bécsbe és Berlinbe küldte, hogy ott tanulmányozza a forgalmi rendőrség működését, amelyet a gyakorlatban Újvidéken is megvalósítottak. A jövendő „rendőrlegénység” a vásártéren gyakorlatozott, ahol valóságos forgalmi központ alakult ki. Autók, motorkerékpárok, kerékpárok, kocsik robogtak minden irányból, a mesterséges sziget felé, ahol a forgalmi rendőrjelöltek, az „előírt jelzésekkel” igyekeztek a forgalmat szabályozni. Az újvidéki közlekedési rendőrök piros karszalagot és fehér kesztyűt viseltek. A tervek szerint a rendőrség forgalmi osztálya Újvidéken külön plakátokon ismertette az életbe lépő új rendszabályokat, lévén, hogy a városba mindenféle jármű tulajdonosai addig nem nagyon „respektálták” a forgalmi szabályrendeletet és a városon keresztül a legnagyobb „rendszertelenséggel” hajtottak keresztül. A rendőrség forgalmi ügyosztálya nagy hangsúlyt helyezett arra is, hogy a rend betartására szoktassa a városban közlekedő autótaxikat, bérkocsikat és motorkerékpárokat.
Az újvidéki forgalmi rendőrség parancsnoksága igen fogadkozott, hogy a legszigorúbban betartja majd az előírásokat, és megígérték, hogy, aki nem tartja be a rendet, az szigorú büntetésben részesül. Előre bocsátották azt is, hogy „ a forgalmi rendőr nem hagyhatja el a helyét és nem interveniálhat”, nem volt köteles köszönni, mert kizárólag a forgalom szabályozásáról kellett gondoskodniuk. A rendőrség új osztálya 1929. október 15-én délután 1 órakor kezdte meg munkáját, a „noviszadi forgalmi rendőrség” elnevezéssel. A város kilenc útkereszteződésnél irányították a forgalmat. Így a Kraljica Marija és Trg Oslobodenja, a Duna utca és a püspöki palota, a Miletić utca és a Kralja Petra utca, a Pašić utca–Zmaj Jovina és Grčkoškolska, a Vasút utca és a Laza Kostić, Vasút utca –Kamenica utca–Mátyás király utca, a Kolar tér és a Njegoševa utca, a Vojvoda Bojovića–Miletić utca–Jovan Subotić utca, a Masarik utca és a Jovanović utca kereszteződésénél lehetett rájuk számítani. A Magyar utca és a Laza Kostić utca sarkán ideiglenes szolgálatot teljesítettek, a nagyobb ünnepségek vagy felvonulások alkalmával.
A forgalmi rendőrség első szereplését, Újvidék polgársága sikeresnek ítélte meg, de újabb rendelkezések meghozatalára is késztette a városatyákat. A bérkocsik, talyigások és lovaskocsik új rendszámtáblát kaptak, de a biciklizőkre is új rendeletek és rendszámtáblák vártak. Aki nem tartotta magát az előírásokhoz, azokat büntették, de le is foglalhatták a járművet. S történt mindez, a rendőrség azon megfigyelése alapján „hogy sok bicikliző még mindig rendszámtábla nélkül száguldott az utcán”. Ezért akkor 35 biciklit foglaltak le. Ezenkívül a biciklivezetéshez szükséges jogosítványhoz vizsgát kellett tenni. Voltak azonban a modern áramlatoknak olyan irányai is, amelyek nem büntetésekről és kötelezettségekről szóltak, még akkor is, ha úgy ítélték meg, hogy a forgalom irányítását illetően, Újvidék Amerikával hasonlítható össze. S ez nem is volt olyan régen, lévén, hogy a fenti eseményekkel egyidőben az Apolló mozgószínház nagy befektetéssel megvásárolta a felszerelést és a szükséges gépeket az első hangosfilm bemutatására. Ez az esemény, azonban nemcsak Újvidéken, Vajdaságban, hanem az egész ország terültére nézve az „első” lett, ahol hangos filmet bemutattak. Az pedig Az éneklő bolond című amerikai „beszélő” film volt.
