2024. április 16., kedd

A járványhelyzet következményei

A járványhelyzet komoly kihívást jelentett azoknak az embereknek, akik egyébként is segítségre szorulnak. Nagy Mélykúti Kiskovács Ildikó pszichológus arról számolt be lapunknak, hogy Kishegyes község önkormányzata igyekezett a legveszélyeztetettebbek segítségére lenni.

A járványhelyzet, mivel hosszabb ideje tart, megviselte a lakosságot a községben, akárcsak más községekben is. Ami az anyagi szempontokat illeti, a kishegyesi község igyekezett csomagokkal, anyagi segítséggel támogatni a hátrányos helyzetűeket. A Vöröskereszt által, illetve községi tartalékokból is a segítségükre sietett, megtéve mindent, amit egy ilyen kis község megtehet. A népkonyhaprogram egészen májusig működött, és most ismét ellátja a rászorulókat, helyi konyhából. Innen sok rászoruló család kap egy tál meleg ételt. Emellett az is nagyon fontos volt, hogy a járványhelyzet első hullámában telefonos segélyszolgálatot működtetett az önkormányzat, 24 órás ügyelettel. Itt lelki segítséget kaphattak, megtudhatták, hogy melyik problémájukat melyik intézményben hogyan tudják megoldani, és más információkhoz is hozzájuthattak. Ez a szolgálat azért is volt nagyon fontos, mert az emberek biztonságérzete ingott meg, és a többség még nem volt ilyen kilátástalannak tűnő helyzetben – mondta el a pszichológus, majd hozzáfűzte, hogy sokszor idős emberek fordultak a segélyszolgálathoz, mert nem tudták elintézni a dolgaikat, de volt olyan is, aki csak beszélgetni szeretett volna, mert egyedülálló, és nem jöhetett ki a házból.

Nagy Mélykúti Kiskovács Ildikó

Nagy Mélykúti Kiskovács Ildikó

A kialakult helyzet nemcsak anyagi problémákat hozott, hanem lelkileg is megviselte az embereket. A gyerekekre ugyancsak hatással van, mert egy teljesen szokatlan helyzetben találták magukat.

Egy ideig zárva voltak az óvodák és az iskolák, utána pedig maszkban kellett lenniük a gyerekeknek. A barátkozás is csak szűkebb körben valósulhatott meg, így kizökkentek a megszokott életükből. Nagyon fontos a szülő szerepe, hogy meg tudták-e megfelelő módon magyarázni, hogy mi történik körülöttük, illetve az ő életükre ez milyen hatással van. Fontos, hogy megnyugtassák a gyerekeket, hogy ennek ellenére biztonságban vannak, bizonyos intézkedések betartásával. Szintén lényeges, hogy a helyzet ellenére tartsák barátaikkal a kapcsolatot, mert a bezártság különböző pszichikai problémákat is okozhat. Családi, illetve kisebb batári körökben tartaniuk kell ezeket a kapcsolatokat, mert hiányuk súlyos következményeket válthat ki fejlődésük során – fogalmazott a pszichológus, majd arról is szólt, hogy a gyerekekhez hasonlóan a felnőttek is stresszhelyzetben találták magukat. Ők a helyzetet jobban értik, viszont a gyerekeket jobban védi az alkalmazkodóképességük.

Erre a helyzetre a legérzékenyebbek az idősek. A dolgozó és emberi kapcsolatokkal rendelkező felnőttek sokkal jobb helyzetben vannak, mint azok az egyedül élő, idős emberek, akik nem tudják tartani a kapcsolatot a hozzátartozóikkal. Épp ezért fontos, hogy odafigyeljünk az idősekre. És az is nagyon lényeges, hogy a felnőttek és az idősek is, ha úgy érzik, segítségre van szükségük, forduljanak szakemberhez – mondta a pszichológus, és végül kiemelte, hogy nem szégyen segítséget kérni.