2024. április 19., péntek

Radovanović: Kon nyilatkozata sokakat felháborított

Zoran Radovanović epidemiológus szerint az újév előtt bevezetett járványügyi intézkedések eredményeket hoztak, és a fertőzöttek számának további csökkenése érdekében, ragaszkodni kell azok meghosszabbításához.

„A helyzet stabilizálódni látszik. A járványgörbe lefelé ível, de azt még nagyon könnyen változhat. Ha a Julián naptár szerinti új évet a megszokott módon hagynánk megünnepelni, a görbe gyorsan felfelé ívelne. Ragaszkodnunk kell az intézkedések folytatásához. Távol vagyunk még a stabil járványügyi helyzettől” – magyarázta a szakember az N1 műsorában.

Hozzátette, hogy az újévre meghozott intézkedések észszerűek voltak, függetlenül attól, hogy egyeseknek csalódást okoztak. Radovanović a koronavírus-járvány következtében elhunyt orvosok számáról is beszélt.

„A Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezete legalább 73 orvosról tud, aki a fertőzés szövődményeiben vesztette életét. Az ápolókat és egészségügyi technikusokat tömörítő egyesület nem hozta nyilvánosságra az adatokat. De amit biztosra tudunk, hogy nem csak egészségügyi technikusok, hanem nem egészségügyi dolgozóként tevékenykedők is hunytak el a vírus miatt” – mondta.

Predrag Kon nyilatkozatára reagálva elmondta, hogy a szakember kijelentése nagyon felháborította az egyes vörös zónában dolgozó orvosokat.

„Hallottam ezt a nyilatkozatot, Kon kollégám valóban azt mondta, hogy az orvosok gyakran a kávészünet alatt fertőződnek meg. Képzeljék el, hogy egy orvos védőöltözetben próbál kávét inni. Kiöntené, technikailag nem tudná meginni. Ismerem ezeket az embereket, néhányan órákig nem fogyasztanak folyadékot, mielőtt a munkahelyükre érkeznek, mert a következő 7-8 órában nem lesz módjukban mosdóba menni” – fogalmazott Radovanović.

A szakember értelmetlennek tartja, hogy a polgárok megválaszthatják, melyik védőoltást szeretnék felvenni, ugyanis nagyon nehéz meghatározni az oltások közötti különbséget, ezt a szakemberek is nehezen tudják, a hétköznapi polgárok pedig még kevésbé.