2024. április 20., szombat

Ivanuša: Remélhetőleg mögöttünk vannak a legnehezebb napok

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet továbbra is komolyan kell vennünk, noha úgy tűnik, a legnehezebb napok mögöttünk vannak – jelentette ki Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának igazgatója a Szerbiai RTV reggeli műsorában. A fertőzöttek száma csökken, de még mindig sokan szorulnak kórházi kezelésre.

– Naponta nyolcezer új megbetegedést is jegyeztünk, most 1500-2000-re csökkent a számuk, de ez még mindig sok – mondta a szakember, és hozzátette – figyelmeztető jel, hogy sok ember van kórházakban, még inkább, hogy ezren haltak meg a múlt hónapban.

Hangsúlyozta, hogy az oltás nagy reményt jelent a jövőt illetően, bátorító, hogy Szerbia a világon az elsők között kezdte meg az oltást. A rendelkezésre álló oltóanyagok mennyisége korlátozott, az országok most azért küzdenek, hogy minél több oltóanyagot szerezzenek be. Eddig kb. ötven ország kezdte meg az immunizációt a világon.

Rámutatott, hogy a regisztrált védőoltások hatékonyak az új típusú vírustörzzsel szemben is. Ám azt is leszögezte, attól tart, hogy még messze vagyunk a járvány végétől.

– Leszűrhettük eddig, hogy a vírus hullámokban támad. Egy kicsit lenyugszik, majd fellobban. Talán a mi viselkedésünkön múlik, hogyan alakul a járványhelyzet. Épp ezért rendkívül fontos, hogy az egészségügyi ajánlásokat betartsuk, főleg addig, amíg nem lesz elegendő oltóanyag – mondta a szakember.