2024. április 19., péntek
VALLÁSSZABADSÁG NAPJA

Gondolkodásra késztető idők

1568. január 13-án Erdélyben a tordai országgyűlés a világon elsőként iktatta törvénybe a vallás- és lelkiismereti szabadságot. Ezt a napot tekinti születésnapjának az egyetlen magyar alapítású protestáns felekezet, az unitárius egyház. A magyar parlament 2018-ban a neves napot a vallásszabadság napjává nyilvánította. Ezt ünnepelték szerdán a négyszázötvenhárom évvel ezelőtt történt nevezetes esemény helyszínén, az erdélyi Tordán.

Az ünnepség keretében megkoszorúzták a vallásszabadság három éve felavatott emlékművét. Kolozsváron is ünnepeltek, ahol szerda délután megkoszorúzták az itt született lánglelkű magyar reformátor, a vallásszabadság törvénybe iktatását kezdeményező Dávid Ferenc szobrát, aki egyúttal az unitárius egyház alapítója és első püspöke volt.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök írásban elküldött üzenetét a tordai unitárius templomban olvasták fel szerdán, a vallásszabadság napján – írta a Magyar Távirati Iroda (MTI). A püspök szerint a járvány elgondolkodásra is késztette az embereket, és lehetőséget adott arra, hogy a földi lét felszínességét levetkőzve a lényegre összpontosítsanak. Az évfordulón tartott istentiszteleten a püspök arra emlékeztetett, hogy az egy évvel ezelőtt határidőnaplókba beírt események egy része a koronavírus járvány miatt elmaradt. Tanulságként fogalmazta meg: „életünk egyetlen napját se tekintsük magától értetődőnek, adottnak, olyannak, ami alanyi jogon jár nekünk. (.) Ezek istennek az ajándékai, amelyekért naponta hálát kell adnunk".
Úgy vélte: az elmúlt év nem volt jó, de igaz volt, összhangban volt a jézusi tanítással, és aki akarta, annak felemelő és megtisztító is lehetett.
„Lehetőséget kaptunk arra, hogy levetkőzve földi létünk felszínességét, a lényegre összpontosítsunk. Lássuk be: szükségünk volt egy ilyen leckére, amely remélhetőleg visszavezet egy hitelesebb élethez" – állapította meg ünnepi üzenetében a püspök.
Az MTI tudósítása szerint a világhálón is közvetített istentiszteleten elhangzott, az unitárius egyház az erdélyi iskoláit állította az idei vallásszabadság napja középpontjába. A délelőtti tordai megemlékezésen Solymosi Zsolt lelkész, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkész aligazgatója prédikált, aki prédikációjában megjegyezte: a vallásszabadság 453 éve kihirdetett törvénye nemcsak a maga korát, de sokszor úgy látszik, hogy a mostani kort is megelőzte. A közösségi portálok gyűlölködő hozzászólásait említve idézte fel a jézusi tanítást: „amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek". Hozzátette: ez az az aranyszabály, amelynek megfelelője a nem keresztény vallásokban is megtalálható.