2024. március 29., péntek

Stevanović: A járványügyi helyzet stabilizálódni látszik

Dr. Goran Stevanović szerint stabilizálódni látszik a járványhelyzet. A kórházi kezelésre szoruló betegek száma kiegyenlítődött a gyógyult páciensek számával, ez pedig lehetővé tette, hogy a gyógyfürdők visszatérjenek a rendes működésükhöz – mondta a Válságstáb tagja.

A Fertőző és Trópusi Megbetegedések Klinikája igazgatója rámutatott, hogy a belgrádi egészségügyi intézmények közül a Reumatológiai Intézet, valamint az időjárási viszonyokat figyelembe véve különösen fontos Banjica Ortopédiai-Sebészeti Intézet is visszaáll az eredeti rendszerre.

„Az elsődleges prioritás a Banjica kiürítésének biztosítása volt. Ez valószínűleg a hétvégén lezárul, a még ott lévő betegek áthelyezik másik intézménybe” – mondta Stevanović, aki hozzátette, hogy a járványügyi helyzettel összhangban további döntések születnek a kapacitás csökkentéséről vagy növeléséről.

Elmondta továbbá, hogy koronavírussal küzdő betegek ezrei szorulnak kórházi kezelésre, és több száz beteg lélegeztetőgépen van, a helyzet tehát még mindig óvatosságra int. Hozzátette, hogy az előző éjszaka végzett vizsgálatok száma magasabb volt, mint az ünnepnapokon, mert akkor kevesebb polgár fordult orvoshoz.

Hangsúlyozta, hogy a kórházban kezelt páciensek száma nap mint nap ingadozik, de az meghaladja az 5000-et.