2024. április 18., csütörtök

Letartóztatták a Vojvodina-szurkoló meggyilkolásával gyanúsított férfit

Az újvidéki Stefan Stefanovićot (28) Banja Lukán tartóztatták le a Logan nevű akció során. Az Interpol 2017 óta kereste egy Vojvodina-szurkoló meggyilkolása miatt.

Stefanović mellett még két személyt vettek őrizetbe. A gyanú szerint a férfi Szerbiából való menekülését segítették, de kábítószer-kereskedelemmel, pénzhamisítással és egyéb bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítják őket.

A helyi rendőrség szóvivője az Srpska info portálnak elmondta, hogy a Logan-akció a kábítószerrel való visszaéléssel és dokumentumok hamisításával, valamint más bűncselekményekkel gyanúsított személyek felderítésére irányul.

A Stefanović által használt lakás átkutatása során mintegy 61 gramm kokaint és körülbelül 30 gramm marihuánát találtak.

A kihallgatáskor Stefanović elmondta, hogy körülbelül három évig rejtőzött Banja Luka területén, álnéven, hamisított dokumentumokat használva.