2024. március 28., csütörtök

1,6 százalékkal növekedtek a kiskereskedelmi árak

A Köztársasági Statisztikai Intézet legújabb adatai szerint 2020 decemberében a kiskereskedelmi árak 0,1 százalékkal drágultak novemberhez viszonyítva, az egy évvel korábbi, időarányos decemberi hónaphoz viszonyítva pedig 1,3 százalékkal – tudta meg az N1.

Az egész évi adatokat figyelembe véve tavaly 1,6 százalékkal voltak magasabb a kiskereskedelmi árak a 2019-eshez visoznyítva.

2020 decembere és novembere között a közművesítési díjszabás 1,1, az egészségügyi 0,4 százalékkal nőtt, a szállítás, háztartási termékek 0,3, az alkoholos ital és a dohánytermék pedig 0,1 százalékkal emelkedett.

Árcsökkenést a ruházat és lábbeli (0,5 százalék), valamint az élelem és alkoholmentes italok (0,2) esetében jegyeztek fel.