2024. április 20., szombat

Újabb IMF-megállapodás

A szerbiai nagy közvállalatok szerkezeti átalakítása még mindig nem fejeződött be, ezért továbbra is szükség van a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött tanácsadói megállapodásra. A szerb kormány evégett újabb tárgyalásokba kezd a IMF képviselőivel – tudta meg a Tanjug hírügynökség.

Ljubodrag Savić közgazdász szerint az ország folyamatos fejlődésének megőrzése érdekében szükség van a lejárt megállapodás meghosszabbítására.

– Az IMF olyan multinacionális pénzintézet, amely mindenekelőtt a gazdag országok érdekeit védi, de akár tetszi, akár nem, Szerbiának együtt kell működnie ezekkel az államokkal, különösen pénzügyi értelemben. Az IMF értékelései nagyon fontosak Szerbia számára, a kedvezőtlen eredmények visszatartják a külföldi beruházókat, ezzel együtt a tőke beáramlását az országba – magyarázta Savić.

Ezeknek az összefüggéseknek a jelentőségével természetesen Szerbia vezetősége is tisztában van, ezért is hajlandó új megállapodás megkötésére a Nemzetközi Valutaalappal. Savić véleménye szerint, akárcsak az előző, az új szerződésben is tanácsadói szerep jut az IMF-nek. Ez nem azt jelenti, hogy a valutaalap visszavonja az eszközeit, illetve, hogy nem lesz jelen a háttérben. Savić szerint ez egy úriemberekhez méltó megállapodás, amely mindkét fél számára kedvező, amennyiben betartják a megállapodást.

– Azok a tanácsok, amelyeket az IMF még az előző megállapodás ideje alatt adott, nagyon hasznosnak bizonyultak az ország és a polgárai számára egyaránt. Az állam valamit végrehajtott, valamit csak elkezdett, mindenesetre semmi sem szól az ellen, hogy az állam ne kössön új megállapodást az IMF-fel – jelentette ki Savić.

A közgazdász szerint az sem tartható kizártnak, hogy a jelenlegi magas költségvetési hiány miatt akár pénzügyi szerződés is létrejöhet Szerbia és az IMF között. Habár az utóbbi években nem jellemezte ilyen probléma az országot, a koronavírus megtette a hatását. A költségvetés jelentős terhelésnek lett kitéve a gazdasági serkentő intézkedések miatt, ez viszont egy szükséges lépés volt az állam részéről.

– A 8,6 százalékos költségvetési hiányt 1 százalékosra csökkenteni komoly gazdasági kihívás. Emiatt nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Szerbia egy olyan szerződést is megköt az IMF-fel, amely biztosítja azokat az eszközöket, melyekkel ez a hiány pótolható – mondta a közgazdász.

A Nemzetközi Valutaalap igazgatói tanácsa a múlt pénteki ülésén kedvezően értékelte Szerbia gazdasági programját.