2024. március 29., péntek

Elkerülték a fertőzést – várják a védőoltást!

A Zentai Vakok és Gyengénlátók Szervezetének tagjai sikeresen vészelték át a 2020-as évet

A 2020-as év, ahogyan az egyes személyek, úgy a szervezetek számára sem volt zökkenőmentes a világjárvány árnyékában. Különösen érvényes ez a kijelentés mindazokra, akik egyébként is valamilyen szempontból hátrányos helyzetűek, speciális igényeik vannak a mindennapi életben. Györe Árpádot, a Zentai Vakok és Gyengénlátók Szervezetének elnökétől kérdeztük meg, ők hogyan élték meg a múlt évet.

Mint elmondta, március közepén éppen nagyban írták a pályázataikat, amikor a kormány meghozta a döntést, hogy a járvány miatt a hatvan évnél idősebbek csak meghatározott időben hagyhatják el otthonaikat. Az ő szervezetükben pedig a többségnek az átlagéletkora ezt meghaladja. Szerencsére élni tudtak a technika adta lehetőségekkel, a központi számítógépükről az értesítések mind befutottak az elnök otthoni gépére, így ő mindvégig értekezni tudott az illetékes szervekkel.

A szervezet tagjai számára az elsődleges problémát az jelentette – elsősorban a magányosan élőknek –, hogy nehezen találták fel magukat ebben a helyzetben a mindennapi szükségleteik elvégzésében, főként az élelmiszerek beszerzését illetően. Végül azonban megoldották a problémát, egyrészt a Caritas segítségének köszönhetően, aki házhoz szállította nekik az ebédet, másrészt azon segítőkész polgárok támogatásával, akik segítettek nekik bevásárolni abban az időszakban, amikor elhagyhatták otthonaikat. Mindeközben rengeteg kérdésük volt a hivatalos ügyekre vonatkozóan is, ám az elnök tartotta velük a kapcsolatot telefonon keresztül, és mindig tudott hasznos tanácsokkal szolgálni.

Időközben a pénzügyi támogatások is szüneteltek egy ideig, még a jóváhagyott pályázatokról sem futottak be az összegek – a számlák viszont érkeztek a központjukba, amelyeket ajánlatos volt befizetni, hogy ne kapcsolják ki náluk a telefont, az internetet, az áramot stb. A község polgármestere az elnök közbenjárására a segítségükre sietett, így sikerült előteremteni az anyagi keretet a fenti célok realizálására.

Ebben az időszakban természetesen a klubnapjaikat sem tudták megtartani, és a különböző aktivitásaik és rendezvényeik is elmaradtak. Május folyamán a szociális ügyekkel foglalkozó minisztérium elindította a kifizetéseket a már jóváhagyott projektekre, mivel azonban a programjaikat a hatályos szabályok értelmében nem tarthatták meg, a pénzeket át kellett ütemezniük más tevékenységekre. Így történhetett meg az, hogy irodai felszereléseket és bútorokat vásárolhattak az összegből, ami Györe szerint nagyon jól jött számukra. Többek között ennek köszönhetően is kezdhették meg klubhelyiségüknek a felújítását, amelynek munkálatait remélhetőleg a közeljövőben be is fejezhetik más intézetek támogatásával.

Az elnök külön kihangsúlyozta, hogy hála istennek, az egyesületükben egész idő alatt egyetlen személy sem fertőződött meg koronavírussal, ami annak is köszönhető, hogy különösen elővigyázatosak voltak, és mindannyian betartották a szabályokat és óvintézkedéseket. Hozzátette azt is, hogy a tagok nagyon várják már a védőoltást, hogy végre igazán szabadon mozoghassanak.