2024. április 20., szombat

Rövidzárlat okozhatta a tüzet

Vasárnap reggel érkezett a bejelentés a tűzoltókhoz, miszerint az egyik magyarkanizsai kis utcában tűz ütött ki. A lángok martalékává vált teljesen egy melléképület, de emberi sérülés szerencsére nem történt. A helyi hivatásos tűzoltók mellett kivonultak a magyarkanizsai önkéntesek, a horgosi önkéntesek, a törökkanizsai, illetve a zentai tűzoltók is. Tóth Zoltán, a horgosi Önkéntes Tűzoltó-egyesület elnöke számolt be az esetről.

– A bejelentést követően, ahogy az lenni szokott, a környékbeli hivatásos és önkéntes tűzoltók is kivonultak a helyszínre, a Baranya utcába, ahol egy műhely, azaz melléképület gyulladt ki. Hogy pontosan mi okozta a tüzet, nem mondhatjuk biztosra, de valószínűleg rövidzárlat lehetett, ugyanis ott egy autó is volt, aminek az eleje már lángokban állt, de az ott lévő tüzelőanyag is csak fokozta a helyzetet. Az épület porrá égett, a tetőszerkezet is megsemmisült. Habonyiék épületén az oltást 11 óra körül fejeztük be, és addig mintegy húszezer liter vizet használtunk el. Az anyagi kár tetemes, de emberi sérülés szerencsére nem történt – mondta a horgosi önkéntesek parancsnoka.

A teljes melléképület kiégett

A teljes melléképület kiégett