2024. március 28., csütörtök
ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ

Új esztendőben új lendülettel

Lénárd Róbert: A közönség velünk maradt

A székvárosi közönség csütörtökön Döbrei Dénes rendezésében a Csodálatos hétköznapok c. vendégjátékot tekintheti meg az Újvidéki Színház nagytermében.

Miért erre a darabra esett a választása? – kérdeztük Lénárd Róbertet, az Újvidéki Színház művészeti vezetőjét.

– Döbrei Dénessel és az általa vezetett Nyári Mozi Színházi Közösséggel az Újvidéki Színház hosszú és gyümölcsöző kapcsolatot ápol, több Döbrei-előadás is vendégszerepelt már színpadunkon. A Csodálatos hétköznapok a legújabb produkciójuk, novemberi főpróbáján magam is meggyőződhettem róla, hogy áhítatos, csöndes, szép előadás kerül vele a repertoárunkra. Sötétek, léptek halk zajai, egy csodálatos zene és a színésznők erőteljes és szakrális jelenléte színházunkban ritkán látott, különleges színházi igényt ígér.

A januári repertoáron, 16-án szerepel A vörös postakocsi. Ezt az úgynevezett asszociációs színházi koncertet ön rendezte, Dienes Ákos pedig a zenei adaptációt készítette. Az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatóinak a produkcióját a színház kisteremében a bemutató közönsége jól fogadta. Tájoltak-e már ezzel a darabbal, illetve mik a vele kapcsolatos tervei?

– A vörös postakocsi bemutatója alig néhány nappal az előtt történt meg, hogy a világjárvány hazánkban is leállította a kulturális életet, és ezzel igen hosszú szünetet vágott az előadással kapcsolatos terveinkbe. A bemutató után egyetlenegyszer került színpadra, pontosabban tisztásra: egy nyárvégi, Pál Gajódi Olivér megsegítésére szervezett koncertnek volt afféle felvezetője Horvát Lehel építőmérnök Szabadka melletti tanyáján. Ezzel a 16-ai játszással azt reméljük, újra életre keltjük, és a járványügyi helyzethez alkalmazkodva el tudjuk kezdeni a tájoltatását, hiszen alapvetően ezért készült.

Folynak a Mefisztó próbái Boris Liješević rendezésében. A szöveget ön fordította. Mit vár ettől a darabtól?

– A Mefisztót tavaly március óta tervezzük színpadra állítani, de ebben az újabb és újabb hullámok és az azok mentén kialakuló bizonytalanság és tervezhetetlenség minduntalan megakadályozott bennünket. Sajnos rendezőváltásra is kényszerültünk. A germanisztikát is végzett, a második világháború sajátosságai felé különös kíváncsiságot érző Boris Liješević kezében azonban úgy érezzük, jól fog állni ez a sokrétű anyag. Állandó dramaturgjával, Fedor Šilivel készítették el az adaptációt, ezt ültettem át magyarra. Izgalmas regény, izgalmas történelmi, társadalmi és lélektani látlelet egy igen ismerős mechanizmusról: hogyan válik a művész és a művészet a politika játékszerévé és kiszolgálójává? A próbákat a napokban kezdtük meg, és titkon azt remélem, a február végi, március eleji bemutatóra már nemcsak negyven-ötven nézőt engedhetünk be.

Hamarosan sor kerül az Újvidéki Színház születésnapjára? Lesz-e ünneplés?

– A színház születésnapja szinte minifesztivál mifelénk. A drámaíróversennyel szokott kezdődni és a születésnapi zsúrral végződik, a kettő között pedig vendégül látjuk a baráti színházakat. A ragály miatt azonban idén ennek nagy része nem valósulhat meg. Összeterelni öt vajdasági színház színészeit és a színészhallgatókat a szokásos számban a Drámaíró versenyre járványügyi öngyilkosság volna, így a huszadik, jubileumi versenyt másik időpontban szervezzük majd meg. A vendégszerepléseket is később ejtjük meg, amikor mindenki biztonságát szavatolni tudjuk. Természetesen nem mondunk le arról, hogy repertoárunkon szerepeljen a Népszínház, a Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Gyermekszínház, hisz a körülmények ellenére mindegyik intézmény sokat dolgozott, és mind remek előadásokat hoztak ki szeptember óta. Ünnep lesz, amikor újra eljöhetnek hozzánk.

Akárcsak a többi vajdasági színház, az Újvidéki Színház is valami különös, akkumulált erővel működött az utóbbi hónapokban: színészeink és minden dolgozónk felfűtve, lelkesen dolgozott. Ennek eredményeit megtekinthetik e havi repertoárunkon, amelynek időpontjai, egyelőre úgy tűnik, ismét visszakerültek az esti játszósávba. Hálátlan lennék azonban, ha nem említeném meg, mekkora érdeme van fennmaradásunkban a közönségnek, amely decemberben, ebben az abszurd, kora délutáni játszási terminusban is velünk volt és nézett minket. Miattuk volt az, hogy nem kellett lemondanunk egyetlen előadást sem. Köszönet érte – mondta Lénárd Róbert.