2024. március 29., péntek
NBA

Dončić szezoncsúcsa ért többet

Múlt éjjel az NBA-ben nyugati rangadót játszottak, amely egyúttal „balkáni” derbi is volt, hiszen Nikola Jokić Denvere fogadta Luka Dončić és Boban Marjanović Dallasát. A parti a Nuggetsnek indult jobban, amely a harmadik negyed derekáig 10 pont körüli előnnyel vezetett, ám a meccs utolsó részében a Mavericks visszakapaszkodott, végül még a Jokernek kellett a dudaszó pillanatában a bal szélről, rendkívül nehéz helyzetből egalizálnia egy kétpontossal (109:109). Mindkét szupersztár nagyot játszott, és kettejük közül a szlovénnek jött ki jobban a lépés a hosszabbítás hajrájában. A felek még 114:114-gyel futottak neki az utolsó két percnek, de ez idő alatt denveri részről csak egy Jokić-tripla hullott be, Dončić viszont több eredményes akcióval vezette sikerre (117:124) csapatát a kulcsdöntő pillanatokban. A két fenomén egyaránt 38 pontos idénycsúccsal zárt, a szerb 11 lepattanót és 4 gólpasszt, a szlovén 9 lepattanót, 13 asszisztot és 4 labdaszerzést jegyzett a pontok mellett. Marjanović is kapott 16 percet a pályán, amit jól használt ki, hisz 12 pontig jutott.

NBA, alapszakasz: Brooklyn–Philadelphia 122:109, Memphis–Cleveland 90:94, Denver–Dallas 109:109, h. u. 117:124, LA Lakers–San Antonio 109:118, Portland–Minnesota 135:117.

EUROLIGA

Újabb Zvezda-bukás

Az Euroligában újra kikapott a Crvena zvezda, ezúttal a török Fenerbahçe bizonyult jobbnak Belgrádban (71:73), annak ellenére, hogy a piros-fehérek néhány perccel a vége előtt még stabilan vezettek (66:59). A csapatot egyébként két hete vette át Dejan Radonjić tréner, akinek eddig felemás a mérlege. A szilveszteri játéknapon a Panathinaikoszt megverte a Zvezda, amelynek most 6/12 a győzelmi mérlege a ligában.

Euroliga, a 18. fordulóban: Crvena zvezda–Fenerbahçe 71:73, Alba–Makkabi 73:85, Panathinaikosz–Zenit 77:89, Barcelona–Valencia 89:72, Baskonia–CSZKA 95:93. Az élcsoport: CSZKA 28, Real Madrid (–1) és Barcelona 24 pont stb.