2024. április 19., péntek

Férfi vízilabda-vl: Szerbia-Magyarország 9-7

A magyar férfi vízilabda-válogatott 9–7-re kikapott Szerbiától a világliga európai selejtezőjének vasárnapi játéknapján Debrecenben, így a hatodik helyen zárta a tornát.

Manhercz Krisztián kihagyott ötméteresével indult a találkozó, majd a szerbek egy villámgyorsan megjátszott fórral szerezték meg a vezetést, Rasovic lövésével pedig növelték előnyüket. A magyarok nehezen vették fel a ritmust, de nem sokkal a vége előtt Hosnyánszky Norbert akciógóljával szépítettek.

A második negyed elején a második magyar ötméteres is kimaradt, ezúttal Hosnyánszky lövését védte Branislav Mitrovic, a Vasas kapusa. A szerbek nem használták ki a hibát, emberelőnyben sem találtak be, a túloldalon viszont Sedlmayer Tamás egyenlített. Gyors gólváltást követően a szerbek pont a félidő előtt szereztek vezetést.

A harmadik felvonásban Angyal értékesített egy előnyt, kiegyenlítve ezzel, majd a következő hasonló szituációnál is rá jött ki a játék, ő pedig nem hibázott. A fordítás után a szerbek ismét eredményesek voltak, így pedig az utolsó negyedet döntetlenről kezdhették a felek.

A zárónegyedben több mint két percig nem született gól, ekkor Manhercz ejtett tökéletesen, de a túloldalon azonnal érkezett a válasz. Az Angyal által kiharcolt előnyt Nagy Ádám fejezte be egy precíz lövéssel, de Filip Filipovic gyorsan egyenlített. A hajrá egyértelműen a szerbeknek sikerült jobban, másfél perccel a vége előtt újra vezetést szereztek, majd egy kontra után Filipovic is betalált, így eldöntötték a találkozót.

A tornáról három csapat jut be a Georgiában sorra kerülő nyári Szuperdöntőbe.

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA, EURÓPAI SELEJTEZŐ (DEBRECEN)

AZ 5. HELYÉRT

MAGYARORSZÁG–SZERBIA 7–9 (1–2, 2–2, 2–1, 2–4)