2024. március 28., csütörtök

Kozmetika művészi szinten

Cseszkó Anita Magyarkanizsán kamatoztatja a Budapesten tanultakat

Egy jó kozmetikus felér egy jó pszichológussal, ezt már régóta tudjuk, hisz olyan nyugalmi állapotban, ahol még meg is szépülnek az érkezők, könnyebben megnyílnak és közvetlenebbül csacsogják ki az őket foglalkoztató dolgokat. A jó szakember pedig jól tud hallgatni, de nem ez a fő ismérve, hanem inkább az, hogy folyamatosan képezi magát. A magyarkanizsaiaknak pedig nem kell messzire utazniuk azért, hogy a legújabb és legkorszerűbb technikákat vehessék igénybe a kozmetikusuktól, Cseszkó Anitától, aki Budapesten sajátította el a közelmúltban a sminktetoválás fortélyait a szakma leghíresebbjeitől, és most itthon kamatoztatja a tudását. A Diva Beauty tulajdonosa évek óta arra törekszik, hogy lépést tartson a fejlődéssel és tudása legjavát adja a neki bizalmat szavazóknak.

A mondás szerint a jó pap is holtig tanul. Ezek szerint a kozmetikában is folyamatosan tanulni kell?

– Mindig naprakészen követni kell a fejlődést és folyamatosan tanulni is kell, ez a mi szakmánkra is érvényes. Akár sminkről legyen szó, akár az új kozmetikai termékekről vagy éppen a legkorszerűbb gépekről, amelyekkel magasabb szintre emelhető a szolgáltatás minősége – ezek nagy fokú figyelmet igényelnek. Állandóan figyelni és tanulni kell, lépést tartani az újdonságokkal, hogy a vendégeknek a lehető legjobbat és tudásunk legjavát tudjuk nyújtani.

Honnan lehet tájékozódni és tanulni?

– Kiváló internetes platformok is vannak, ahol tapasztalatot lehet cserélni akár egy adott munkával, géppel vagy termékkel kapcsolatban, de ez csak kiegészítő tudás. A képzéseket személyes tanulással lehet leginkább sikerre vinni. Én magam is több képzésen részt vettem, a legutóbbi Budapesten zajlott, és az ott megtanultakat most már itthon is alkalmazhatom az oklevelem és a tudásom birtokában.

Mennyire nyitott a mi területünk, vagy messzebb kell utazni a tudásért?

– Nyitott a hazai terület is, viszont az anyanyelvemen tanulni, budapesti, méltán elismert szakemberektől, számomra még jobb lehetőségnek tűnt. A legutóbbi képzésen a sminktetoválást tanultam meg, ami a legújabb, elérhető áron lévő, mégis az egyik leginnovatívabb szolgáltatás, amit sokan kérnek.

A környéken nem sokan végzik ezt, főleg nem szakképesítéssel. Nem is a legolcsóbb szolgáltatások közé tartozik. Van rá igény?

– A sminktetoválást egy éve végzem, kezdetben csak a szemöldököt, amit mások is csinálnak a mi városunkban. Ami az újdonság, hogy azóta a szemhéj- és az ajaktetoválást is elsajátítottam, ami viszont egyedülálló Magyarkanizsán. A képzésért fel kellett utazni Budapestre, ott kellett napokig lenni, ahol Magyarország legjobb szakembereitől tanulhattam: Méhn Tündétől, majd az ajak és szemhéjak tetoválását Kocsis Nikolettől.

Mitől jobb a sminktetoválás, mint egy hagyományos szemöldökfestés, ami hetekig megmarad?

– Ez azért jóval tartósabb! És szebb eredményt is lehet vele elérni! Másfél-két év az, amíg ez a tetoválás biztosítja, hogy reggelente nem kell a tükör elé állnunk, hanem úgy nézünk ki az ágyból kibújva, mint aki frissen sminkelt, rendezett, nagyon ápolt és igényes.

Az, aki szép, az reggel is szép, de ezt te meg is tudod valósítani, ami minden nő álma.

– Az a tapasztalatom, hogy eljön az életünkben egy bizonyos kor, amikor egyre kevesebb lesz a szemöldökszőrünk és ez tízből nyolc nőnél így alakul. Amikor reggel a tükörbe nézünk, gyakran megesik, hogy tökéletesítenénk a kinézetünk és ilyenkor kirajzoljuk magunknak a szemöldököt is. De nem mindenki olyan ügyes, hogy ki tudja alakítani a számára tökéletes és azonos formát, akkor a szakember sokat segíthet. Együtt meg tudjuk találni a számára legelőnyösebb formát és ezzel a módszerrel az árnyalatok tárháza is kibővült. Hosszú távon ez egy nagyon jó befektetés. A szemhéjra is érvényes ez, arról nem is beszélve, hogy ez nem kenődik el, és ha valakinek például gyakrabban könnyezik a szeme, ez a módszer számára megváltás. A szájnál is fontos, hogy akinek halvány az ajakszíne vagy nincs meg a természetes kontúrja, ezzel a módszerrel nagyban hozzájárulhatunk a tökéletes kinézethez úgy, hogy az nem lesz művi hatású. A szín intenzitását is természetesen szabályozni lehet, így nem kell attól tartani, hogy természetellenes hatású lesz, mert egészen a legfinomabb árnyalattól az élénkebb színig terjed a paletta. Így azt is elérhetjük, hogy üdébbnek tűnhessünk, és alig legyen észrevehető az, hogy itt tetoválásról van szó, persze vannak, akik a merészebb színeket szeretik, azt is meg lehet oldani.

A tetoválás szó hallatán azért összerezzenünk, hisz az valami fájdalommal járó dolgot juttat eszünkbe. Ez esetben is fájdalmas az eljárás?

– A szemöldöknél a legelenyészőbb a fájdalom, de ott is használok érzéstelenítést. A szemhéj és az ajak már kicsit meredekebb téma, érzékenyebb részek, de ott is érzéstelenítek és attól sem kell megijedni.

Elérhető árakon kaphatjuk ezeket a szolgáltatásokat?

– Hosszú távon kifizetődik, de értelemszerűen jóval költségesebb, mint egy hagyományos festés. Egy szemöldöktetoválás 160 euró például, ami korrekciót is tartalmaz, amit három hónapon belül lehet elvégezni.

A befektetés is nagy volt?

– Egy speciális gép segítségével készülnek a tetoválások, amit a Prosperitati Alapítvány támogatásával vásároltam, a szükséges önrésszel. Ugyanígy egy másik gépet is be tudtam szerezni ezt megelőzően, ami a lézeres szőrtelenítést végzi.

A kezdő vállalkozók életét ez nagyban megkönnyíti, bár te már nem vagy kezdő.

– Eltelt már jónéhány év, amióta a kozmetikai területen dolgozom, de igen, nagy segítség. Mindig olyat próbálok behozni, ami a környéken nincs.

Amellett, hogy anyagilag is kamatoztatható, minél nagyobb legyen azok száma, akik téged választanak, de ezek szerint benned van az állandó tanulási vágy is. Mi ösztönöz?

– Szeretem a hölgyeket szépíteni. Jó érzéssel tölt el, ha elégedetten kelnek fel a kozmetikai ágyról. Sokat tud a közérzeten is javítani egy-egy kezelés, nem csak akkor, ha különben is szép embereket teszünk még szebbé.

Budapesten tanultál, karnyújtásnyira van Szeged, nem gondoltál arra, hogy egy nagyobb városban több a lehetőség?

– Annyira megszoktam a vendégeimet, hogy sajnálnám ezt a közeget itthagyni. Sokáig tartott felépíteni ezt a kört, és én szeretem őket! Nekem fontos, hogy a vendégeimmel legyen egy, nem mondom, hogy baráti, de közvetlen kapcsolat. Ismerősként lépnek be, ismerem az igényeiket, tudom, hogy honnan érkeznek, így lehet, hogy egy nagyobb város több lehetőséget rejtene, de ezeket az embereket a szívembe zártam. Több esetben a beszélgetések alkalmával elhangzanak olyan dolgok, amiket nem biztos, hogy mindenkivel megosztanak. Ez lehet megterhelő, de ugyanakkor nagyon megtisztelő is.

Milyen korosztály igényli a legújabb szolgáltatásokat? Jellemzően a fiatalok nyitottak az újdonságokra?

– Nem feltétlenül csak a fiatalok. A legidősebb egy 69 éves nő volt, aki tetoválást kért.

A mostani helyzet mennyire van kihatással a te munkádra?

– Megérzem én is a bőrömön a vírushelyzet szabta gátakat. Tavasszal nagyon korlátozva voltunk, most viszont nem ritka, hogy a vendégek között is vannak, akik óvatosságból korlátozzák saját magukat.

Ne áruljunk el kulisszatitkokat, de van-e innen tovább?

– Folyamatosan jönnek újabb és újabb fejlesztések, már-már olyanok is, amik határtalan szépítési lehetőséget biztosítanak. Újabban már a kozmetikusok hialuronos szájfeltöltést is tanulhatnak, ami komoly anatómiai tudást is igényel. Meg kell jegyeznem, a tetoválásnál is nagyon komolyan bele kellett mélyedni ezekbe a tudományágakba is. Lehet, hogy egy gyorstalpaló tanfolyammal is el lehetett volna sajátítani, de ahhoz, hogy teljes biztonsággal és tökéletesen tudjak tetoválni, hosszú tanulási folyamat vezetett. És a tanulásnak sose szakadhat vége, hiszen csak így érdemes!