2024. március 29., péntek

Plágiumbotrány miatt lemondott az osztrák munkaügyi miniszter

Plágiumbotrány miatt lemondott posztjáról szombat este Christine Aschbacher osztrák család- és munkaügyi miniszter.

A néppárti (ÖVP) tárcavezetőt azzal vádolták meg, hogy a 2020-ban a pozsonyi műszaki egyetemen beadott doktori disszertációjának egy részét valahonnan másolta, és a forrásait nem nevezte meg szabályszerűen.

Aschbacher közleményében visszautasította a vádakat, és azt állította, hogy azok alaptalan gyanúsítások. Hangsúlyozta, hogy dolgozatát legjobb tudása szerint, tiszta lelkiismerettel írta, és annak megítélését elismert professzorokra bízta. Munkája jelenleg épp elbírálás alatt áll, amely eljárás mindenkit megillet - emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy a médiában megjelent vádakkal megfosztották őt ennek az eljárásnak a lehetőségétől, és elhamarkodottan ítéletet mondtak felette. Lemondását azzal indokolta, hogy az ellenségesség, a felfokozott politikai hangulat és a támadások elviselhetetlen erővel csapódnak le a gyerekein is, és családja védelmében ezt nem engedheti tovább folyni.

Sebastian Kurz kancellár közölte, tiszteletben tartja Aschbacher döntését, megköszönte a munkáját, egyúttal jelezte, hogy utódját hétfőn fogják megnevezni.