2024. április 18., csütörtök

Mi kell a koronavírus-útlevélhez?

Aleksandar Seničić: Február végére várhatók az okmány véglegesítéséhez szükséges javaslatok

Egyelőre nem tudni, milyen feltételekkel igényelhető a koronavírus-útlevél, de elképzelhető, hogy a tömeges vakcináció megkezdésével az oltás lesz az egyik feltétel a digitális irat megszerzésének – tudtuk meg Aleksandar Seničićtől, a Szerbiai Idegenforgalmi Ügynökségek Szövetségének (YUTA) igazgatójától. Az utazók az egészségükre vonatkozó bizonylatukat saját mobiltelefonjukon, táblagépükön vagy személyi számítógépükön tárolhatják, illetve személyre szóló QR-kódot kapnak, amelynek felmutatásával átléphetik az országhatárt, de ez még csak kezdeményezés – nyilatkozta lapunknak a YUTA igazgatója.
– Ennek ötlete a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségtől (IATA) ered, és egyre több országban megfontolás tárgya. Még mindig nem létezik egyértelmű válasz arra, hogy a védőoltás felvételével vagy a negatív teszteredmény felmutatásával lehet-e majd kérvényezni a Covid-útlevelet. Mindez csak kísérleti fázisban van, nem tudunk róla sokat, leszámítva azokat az információkat, amiket a szakmai szervezetektől kapunk – mondta az igazgató.
Egyelőre csak egy, pontosabban az ausztrál Quantas légitársaság jelentette be, hogy ragaszkodni fog az oltási igazoláshoz, azaz csak azokat engedi fel járatainak fedélzetére, akik felvették a védőoltást.

– Az ausztrál példából gyanítható, hogy az oltás lesz az egyik fő feltétel ahhoz, hogy utazhassunk. Eddig két légitársaság készített Covid-útlevél-alkalmazást, amelyre feltölthető a negatív teszteredmény, megkönnyítve ezzel a határátkelés folyamatát. Ezek az applikációk még tesztelési szakaszban vannak, és az elemzésüket követő eredmény szerepel majd a Covid-útlevelek véglegesítéséhez szükséges javaslatok között, ami február végére várható. Akkor látni fogjuk, hogy mik a tapasztalatok. Erről minden bizonnyal megbeszélések folynak majd Észak-Amerikában és az Európai Unióban, és egyértelmű működési elv alakul ki – vallja a szakértő.

Aleksandar Seničić reményét fejezte ki, hogy nem csupán az oltási bizonylatot fogják majd jóváhagyni az útlevél kérelmezésekor, a szélesebb körű használata miatt.
– Az újfajta útlevél feltételezhetően digitális formában készül el, teljes adatvédelemmel, és valamilyen kóddal levédve, hisz az útlevelekben megtalálható információkat kizárólag a saját készülékén tárolhatja az utazó az esetleges visszaélések elkerülése miatt. Reméljük, hogy az oltáson kívül az utazók más, az egészségi állapotukat igazoló bizonylatot (PCR-teszt, gyorstesz, szerológiai teszt) is mellékelhetnek majd, hisz akkor szélesebb körben használnák, és többen utaznának. Mint tudjuk, bármilyen korlátozásnak negatív hatásai is lehetnek, és abban az esetben, ha nem teszik mindenki számára elérhetővé az oltást vagy egyeseknek túl drága lesz a PCR-teszt, azok nem utazhatnak. Egyelőre csak követjük az eseményeket, és készen állunk reagálni akkor, amikor kialakulnak a feltételek a koronavírus-útlevelek használatáról – nyilatkozta az igazgató.

EGY ÉVE MUNKA NÉLKÜL

Az idegenforgalom világszerte, így Szerbiában is komoly gondokkal küzd, a járvány miatt csaknem egy éve nincs munkájuk azoknak, akik ebben a szektorban tevékenykednek, a Covid-útlevelek azonban remélhetőleg lehetővé teszik az idegenforgalom újjáéledését.
– A nyár folyamán a lakosság utazhatott Törökországba és Egyiptomba, és az idény végén Ciprus is megnyitotta a határait. Mindez az irodák tavalyi bevételének csak a 15 százalékát érte el. Adataink szerint nagyon sokan, csaknem 4400-an lettek munkanélküleik a turisztikai ügynökségeknél, az autókölcsönzőkben pedig mintegy kétezren. Ezek a számok bizonyosan növekedni fognak az új év kezdetén. Még várjuk a Fejlesztési Alaptól az idegenforgalmi szektor segítésére vonatkozó kölcsönök elsőbbségi végzéseit. Eddig 70 kérelmet fogadtak el, ami kevésnek számít a beadott 400 kérvényből. Nem sok turisztikai ügynökség zárt be, körülbelül tíz kisebb utazásszervező iroda van csődeljárási folyamatban. Szerencsére ezek nem olyan vállalkozások, amelyeknek sok utasuk van, így a turistáik nem károsulhatnak. Körülbelül 30 közvetítői iroda indított csődeljárást, és vannak, amelyek szüneteltetik a munkát – mondta Aleksandar Seničić.

SEGÍTSÉG NÉLKÜL NEM MEGY

További állami segítség nélkül sok utazási irodára kerülhet lakat alá – vallja a YUTA igazgatója.
– Száz ügynökség és négyszáz utazást szervező jelentkezett a biztosításokra vonatkozó szubvenciókra, azonban csak az ügynökségek kaphatták meg ezt a támogatást, a kifizetés pedig már folyamatban van. E téren a probléma a biztosítótársaságokkal volt, melyek átláthatatlan módon döntöttek 70 ügynökség kötvényéről, s a legtöbbnek még ajánlatot sem küldtek, harminc ügynökség pedig banki garanciát kapott tevékenysége folytatásához. Hogy ez a megfelelő módon működjön a jövőben, van egy kezdeményezésünk, és várhatóan arról egy hónapon belül megkezdődnek a tárgyalások az illetékes minisztériumokkal. Szeretnénk, ha megváltozna az utazási fedezetekre vonatkozó szabályzat, hogy a biztosításokat a legtöbb európai uniós országhoz hasonlóan a forgalomhoz, és ne az utasok számához köthetően szabályozzák. Hiszem azt, hogy ezzel a megoldással már februárban vagy márciusban nagyobb számú ügynökség szerezhet működési engedélyt – állítja a YUTA igazgatója.