2024. március 29., péntek
ADORJÁN

Vírusos gabonapiac, olcsó disznóval

Rendkívüli év, rendkívüli gabonaárak – Egy nagytermelő és kereskedő tapasztalatai

Az elmúlt rendkívüli, járványterhes év rendkívüli gabonaár-ingadozással is járt. Aratáskor még nem lehetett sejteni, hogy két hónappal később rekordmagasságokba szökik a kenyérgabona ára. Volt olyan időszak az év vége előtt, amikor a búza kilójáért a 23 dinárt is megadták. Az a búzatermelő járt jól, aki nem adta el hamarjában a termését, hanem csak tárolásra adta át. Az év utolsó napjaiban stabilizálódott a gabonapiac, amihez minden bizonnyal hozzájárult a járványt okozó koronavírus elleni oltóanyag megjelenése is.

Adorjánon a Kontakt Kft. vágójószág mellett nagyban kereskedik gabonával is, a 25 éves múltra visszatekintő sikeres vállalkozás alapító tulajdonosával, Borsos Csabával a gabonapiac alakulásáról beszélgettünk december utolsó napjaiban.

Borsos Csaba: A gazdák még a nedves kukoricát is jól el tudták adni

Borsos Csaba: A gazdák még a nedves kukoricát is jól el tudták adni

– Amikor a kukorica ára elérte a 21 dinárt, akkor volt a búza ára 21–23 dinár. A kukorica év vége előtt alig 18 dinárra csúszott vissza. Mivel mindkét gabonaféle takarmányozásra is kiváló, amikor kiegyenlítődött a kukorica és a búza ára, a jószágtenyésztőknek jobban megérte búzával etetni a disznókat, hiszen a kenyérgabonának magasabb a fehérjetartalma. A kukorica ára húzta magával a búzát, a nagy gabonatermelők, például Oroszország nyolcmillió tonnával több búzát termesztett, mint az előző évben. A piac megnyugvása után meredeken esett a búza világpiaci ára. Szerbiából Nyugatra viszonylag kevés kukoricát adnak el, mivel nagyon drága a fuvarköltség. Magyarországról nagy mennyiségű kukoricát adnak el Ausztriába, Németországba, Olaszországba. Magyarországon rendre 10–15 százalékkal magasabban alakul a kukorica ára a szerbiai árszintnél. A 2020-as év ezt felülírta. Romániában, Konstancában van a nagy fekete-tengeri kikötő, ahonnan hajókra pakolva szállítják a gabonát a világ távolabbi pontjaira. A romániai kukoricalekötések kútba estek, a mezőgazdasági minisztérium a nagy aszály miatt megtiltotta a kukoricaexportot Romániából. A hiányzó mennyiséget Szerbiában szerezték be, tőlünk vitték ki, és ez a megnövekedett kereslet nyomta fel a kukorica árát idehaza. Így történhetett meg, hogy Szerbiában magasabb volt a kukorica ára, mint Magyarországon, amire évtizedek óta nem volt példa. A kukorica elég jól termett, és jól el tudták adni a gazdák még a nedves kukoricát is – mondta, majd így folytatta:

– Tavaly a nyár elején még senki sem sejthette, hogyan fog reagálni a gabonapiac a vírusra meg az aszályra, ezért jómagam a korábbi évek jól bevált gyakorlata alapján előre lekötöttem a kukoricatermésemet. Július elején lekötöttem a kukoricámat 14,70 dináros áron, ami akkor jónak tűnt. A szerződés kötelezett, ezért nem tudtam magasabb árat kialkudni a saját termésemre. Ne játssz, huncut, nem veszíthetsz! – tartja a mondás. A búza is megtréfált bennünket, amikor 23 dinár volt a búza, nem tudtam nagyobb mennyiséget értékesíteni, úgyhogy december vége előtt még több ezer tonna búza várta és várja a sorsát a silókban. Eladtam 2500 tonnát, de még vagy 6000-7000 tonna vár vevőre. A korábbi években rendre decemberben volt a legjobb ár, tavaly pedig októberben és november elején volt legdrágább a kenyérnekvaló. Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, meglátjuk, hogyan alakul a gabonaár az új év első felében – fejtette ki a Kontakt Kft. tulajdonosa, majd hozzátette, ami a jószág, főleg a hízódisznó árát illeti, a vírusjárvány miatt az EU-ban óriási túlkínálat jelentkezett. Mindössze 0,80 euróért kínálták az élő sertés kilóját. A nagyobb vágóhidak rá is haraptak az olcsó disznóra, de szerencsére a mezőgazdasági miniszter leállította az olcsó sertés importját. Háztól 150 dinárért lehetett venni vágni való disznót, a vágóhidak ekkor 130 dinárt kínáltak a sertés kilójáért élősúlyban.

A silókban még több ezer tonna gabona vár vevőre

A silókban még több ezer tonna gabona vár vevőre

– Az EU-ban sorban mennek tönkre a sertésfarmok, bár az EU kártalanítja őket valamilyen szinten. Abból is látszik, hogy milyen súlyos a helyzet, hogy az egyik adorjáni gazda több kamion sertésfiaztató és egyéb felszerelést hozott be az EU-ból ócskavas árában. Szereli szét, és adja el a jószágtenyésztőknek – mondta Borsos Csaba.