2024. április 16., kedd

Hatalmas lyukak Petrinja közelében

A Petrinja melletti Mečenčani település közelében az erős földrengést követően több helyen lyukak keletkeztek a földben. A nem mindennapi jelenség előtt a helybeliek értetlenül állnak. Mivel aránylag kis felületű „hasadékok" voltak, betemették őket.

Ám a dolog nem maradt ennyiben. Az N1 Zagrebnek a helybeli Nikola Borojević megerősítette, hogy az ő telkén tegnap vettek észre egy, a korábbiaknál nagyobb lyukat, ami azóta is terjedni látszik.

– Egy héttel a földrengés után, csütörtökön 13-14 óra között figyeltem fel a lyukra, a mostaninak kb. 70 százaléka lehetett. Körülbelül 15 méteres átmérőjű, 5 méter széles „hasadéknak” látszott. Most a mélysége a 7 métert is elérte, és legalább 20 méter széles. Még mindig csúcsik, mozog a föld. A szakemberek szerint nem tehetünk semmit, várni kell. Nincs értelme betemetni, mert még nagyobbodhat, különben is, már most elnyelne több mint 1000 köbméter földet. A rendőrség körbekerítette, és kivárjuk, hogy lecsillapodjon – mondta Nikola, majd megerősítette, hogy születése óta azon a helyen semmilyen ásatások nem folytak.