2024. március 28., csütörtök

Az elmúlt év krónikája (1.)

Kishegyes község történéseinek, eseményeinek összefoglalója

Egy község életében számos dolog történik egy év alatt, még ha az ott élők úgy is érzik, hogy semmi sem történt. Egy négyrészes cikksorozatban azt fogjuk bemutatni, hogy mi minden történt 2020/ban Kishegyes községben. A Covid–19-járvány nyilván rányomta a bélyegét az egész évre, és sok minden elmaradt, de ettől függetlenül van miről beszámolnunk. Ez az első írás az év elejétől követi az eseményeket, egészen a járvány kitöréséig, és a rendkívüli előírások bevezetéséig.
A tavalyi év első történése Kishegyesen a Kátai Vendégházban zajlott. A Juhászok Civil Szervezet szervezésében megtartották a hetedik Vajdasági Népzenész Találkozót. Szintén az év elején került sor a Melódia Kamarazenekar újévi koncertjére. A zenekar először 2019-ben tartott újévi koncertet Bácsfeketehegyen, és a nagy sikerre való tekintettel a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület tavaly is megszervezte. Január első felében tartották meg a Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének hagyományos bábkurzusát Kishegyesen, a Kátai Vendégházban. A képzést nagy érdeklődés övezte, és számos településről érkeztek résztvevők. Január derekán a kishegyesi Szó-Beszéd lap aláírásgyűjtési akciót kezdeményezett, amellyel a Szeged–Bácsfeketehegy buszjárat visszaállítását követelték. Ez a járat főleg a Magyarországon tanuló diákokat érintette, ezért az önkormányzat is mögé állt, később pedig Topolya község is csatlakozott az aláírásgyűjtéshez. Január második felében Kishegyesen tartotta éves közgyűlését a Kiss Lajos Néprajzi Társaság, valamint a Juhász zenekar adott koncertet és tartott táncházat a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban. Január során még a Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete tartott egy kétnapos képzést a Kátai Vendégházban, amelyen játékpedagógiai módszereket mutattak be a résztvevőknek.

Február elején a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége a Bácsfeketehegyi Gazdakörrel közösen szervezett lakossági fórumot, melyen Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár és Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese ismertették az aktuális tartományi és köztársasági pályázatokat. Február első felében Kishegyes község önkormányzata 100 gyermekülést ajándékozott községbeli kisgyermekes családoknak. Az üléseket Marko Lazić, Kishegyes község polgármestere, Kerekes Zoltán alpolgármester adták át, és a szülőknek szakemberek hívták fel a figyelmét a gyermekülés használatának fontosságára. Ez idő tájt szervezett hagyományos disznóvágást a bácsfeketehegyi Qun-Kor Kun Hagyományőrző Egyesület. Az eseményre Magyarországról is érkeztek vendégek az Experience Balkan társaság szervezésében. Február derekán megoldás született a januárban megkezdett aláírásgyűjtésre. A Vajdasági Magyar Szövetség közbejárására az érintett busztársaság megváltoztatta a menetrendjét, így az utazó diákok elérték a szegedi járatot Szabadkán. A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége által szervezett lakossági fórumot Kishegyesen is megtartották, hasonló témákkal, mint a bácsfeketehegyit. Február második felében a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete Kishegyesen és Bácsfeketehegyen is bemutatta Az ének megmarad című versszínházi előadást. A népzenei és néptáncelemeket is felvonultató produkció az összetartozás éve apropójából készült.

A március Bácsfeketehegyen egy farsangi mulatsággal kezdődött, amit a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület szervezett. A Vöröskereszt községi szervezete a Szerbiai Vöröskereszt és a Lidl üzletlánc együttműködésének köszönhetően konyhai hűtőszekrényt kapott, ami hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben saját konyhát nyissanak. A hónap elején a Tartományi Fejlesztési Alap munkatársai tartottak ismertető jellegű előadást a kishegyesi önkormányzat mezőgazdasági osztályának szervezésében, melyen kedvező hiteleiket ismertették. Március 5-én egy halálos kimenetelű autóbaleset történt az Újvidék–Szabadka autópálya bácsfeketehegyi szakaszánál. Egy mikrobusz az árokba sodródott és felborult. Egy hölgy meghalt, többen pedig megsérültek. Március 7-én gyűjtötte a VMSZ a támogatói aláírásokat a köztársasági, tartományi és önkormányzati szintű választásokra. Támogatási szerződést írt alá Kishegyes község önkormányzata és a Caritas, valamint Tóth Péter Lóránt versvándor a Lélek vagyok, élni szeretnék című verses estjét bemutatta Kishegyesen és Bácsfeketehegyen. Alkotóházat tartott a Kishegyesi Könyvtár és a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete, amelyen a gyerekek nőnapi ajándékokat készíthettek. Újra alakult Kishegyes Község Rokkant Nyugdíjasainak Egyesülete. Az új elnök Balaton Erzsébet lett.
Március 12-én kellett volna megtartani lapunk élőújságját, de az akkor bevezetett járványügyi előírások miatt ez elmaradt.