2024. április 19., péntek

Keresik a délvidéki legendákat

Mesekönyv formájában kerülne a nagyközönség elé

A Délvidéki Legendárium polgári szervezet délvidéki legendák felkutatására, összegyűjtésére hívja fel a közvélemény figyelmét. Vörös Attila, a szervezet zentai alelnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy elsősorban az óvodás és kisiskolás gyermekeket szeretnék gyűjtésre buzdítani, valamint felnőttektől is szívesen fogadnak anyagot.

– A téli szünetben jó elfoglaltság lehet a gyerekeknek meséltetni, beszéltetni a nagyszülőket, az idős szomszéd nénit vagy bácsit, mert biztosak vagyunk benne, hogy a Délvidék minden településén lehet még találni le nem jegyzett, az utókornak át nem mentett legendákat. A „zentai kőkecske” az egyetlen Zenta városához és ezen belül a zentai csatához köthető legenda, de biztos lehet találni másikat is, csak keresni, kutatni kell, meséltetni kell az idős generációt. Ebben a gyűjtésben a szülők segítségét is kérjük, hiszen egy óvodás gyermek még nem tudja lejegyezni a legendát, de a szülő igen, és ehhez a gyermek egy rajzot csatolhat. A legendákat a Délvidékről mindenhonnan fogadjuk március elsejével bezárólag. A gyűjtéseket a delvideki.legendarium@gmail.com címre várjuk, és az érdeklődők máris találnak történeteket a http://www.legendarium.rs/ oldalunkon. A beküldők között mesekönyveket, érdekes olvasmányokat sorsolunk ki – hangsúlyozta.

Vörös Attila a Délvidéki Legendárium polgári szervezettel kapcsolatban elmondta, hogy a Székelyföldi Legendárium szervezettel összehangolva jött létre 2014-ben, hogy feltérképezze a Délvidéken található legendákat, azok közül is fókuszálva az épített örökséghez fűződőkre, és kiemelte, hogy a gyűjtésük legfőbb célja az iskolai tananyagban nem megjelenő helyi, vagyis délvidéki legendák, mesék és helyszínek megismertetésén keresztül a szülőföldünk megismertetése és imázsának építése.

– A projekt célja összekovácsolni a helyi közösséget és a többi magyarlakta vidéket, nemzeti öntudatot erősíteni, a turizmus mutatóin javítani. A legendák és a mondák egyben leckék, tele ősi igazságokkal, üzenetekkel. A későbbiekben fontos szerepet töltenének be a fejlesztéseink a délvidéki emberek életében, mert gazdaságélénkítő szerepe is van a legendáriumnak, amellett, hogy minden kiadvány, eszköz helybéli emberek keze által készülne, még a Délvidék idegenforgalmára is nagy hatással lehetne. A legendák helyszínein, meglévő szervezetekkel el lehet játszatni korhű eseményeket, melyek a turisták számára érdekes és izgalmas kulturális élményt nyújtanak. Végtelennek tűnnek a lehetőségek, amit ki lehet használni. A rövid távú céljaink, hogy a délvidéki legendárium minél előbb létrejöjjön meséskönyv formájában, ez eljusson minden magyar nyelvű óvodába, társasjáték készüljön belőle, sőt kifestő, rajzfilm stb. – magyarázta a civil szervezet alelnöke.